4p

Jövőre 0,9 százalékkal csökkenhet a magyar gazdaság teljesítménye, 2010-től azonban ismét növekedési pályára állhatunk - mondta el a szerdai kormányülés után Veres János pénzügyminiszter, aki az aktualizált konvergenciaprogramot ismertette. A 2009-es visszaesés után 2010-től a reálbérek is emelkedhetnek, azt azonban továbbra sem tudjuk, mikortól fizethetünk euróval. Mfor.hu-tudósítás.

A kormány tervei szerint csak jövőre lesz rosszabb a magyar gazdaság helyzete, 2010-től fellendülésre számít a kabinet - derül ki az aktualizált konvergenciaprogramból, melyet az Európai Bizottság kérésére készített el a kormány. "A programban lényegében ugyanazok a számok szerepelnek, melyek a hétfőn elfogadott 2009-es költségvetésben is vannak" - mondta el a konvergenciaprogrammal kapcsolatban Veres János pénzügyminiszter.

Mindezek alapján a kormány arra számít, hogy 2009-ben 0,9 százalékkal csökken majd a magyar gazdaság teljesítménye, utána azonban optimális esetben ismét növekedési pályára állhatunk. A 2008-2011 közötti időszakra vonatkozó konvergenciaprogram 2010-re 1,6 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít, míg 2011-ben 2,5 százalékkal bővülhet hazánk gazdasága.

"Ezek óvatos előrejelzések, ennél nagyobb mértékű növekedés kéne, hogy a magyar gazdaság visszaálljon a korábbi pályára, mely nagyjából évi 4 százalékos GDP-növekedést tartalmazott. Ehhez azonban további intézkedésekre van szükség elsősorban a foglalkoztatás és a beruházások területén" - tette hozzá a pénzügyminiszter.

"Az idei év végére elérhetőnek tűnik, hogy 3,4 százalék alá csökkenjen az államháztartás hiánya, a következő években ezt a tendenciát akarjuk gyorsítani" - mondta el Veres János. Jövő évre 2,6 százalékos hiánnyal számol a konvergenciaprogramban a kormány, 2010-ben 2,5 százalékra,  míg 2011-re 2,2 százalékra mérséklődhet a deficit.

A gazdasági növekedés visszaesésével együtt jövőre az export és a beruházások ütemének csökkenésével számol a kormány, Veres János szerint 2009-ben elsősorban a munkahelyek megtartása és a válság hatásainak enyhítése lesz a legfontosabb a magyar gazdaság szempontjából. 2010-től aztán ismét nőhet az export és a beruházások, a kivitel tekintetében 2010-ben 5,8 százalékos, míg 2011-ben 11,9 százalékos bővüléssel kalkulál a kabinet.

Az inflációval kapcsolatban Veres János elmondta: tavaly és idén a tervezettnél magasabb volt a pénzromlás üteme, ősszel azonban egy gyors dezinfláció kezdődött. 2009-ben a kormány számításai szerint 4,5 százalékkal emelkedhetnek a fogyasztói árak, míg 2010-re 3,2 százalékos inflációt jósolnak.

A kormány ugyanakkor azzal is számol, hogy az elmúlt hetek nemzetközi folyamatai miatt elképzelhető egy alternatív inflációs pálya is, ez a most számoltnál lényegesen gyorsabban csökkentené az inflációt. Mindez azonban rossz hatással lenne például a növekedésre és az államháztartási hiányra - tette hozzá a pénzügyminiszter.

A foglalkoztatás tekintetében jövőre 0,6 százalékos csökkenéssel számol a kormány, 2010-ben azonban már nőhet a foglalkoztatás. "Mindez azt jelenti, hogy 2009-ben 8 százalék környékére emelkedhet a munkanélküliség, 2010-re pedig a mostanival megegyező 7,7 százalékos adattal számolunk" - mondta el a sajtótájékoztatón Veres János. A reálbérek a kormány számításai szerint jövőre 2,7 százalékkal csökkenhetnek, 2010-re viszont már 2 százalék körüli emelkedést prognosztizálnak a szakemberek.

Az államadósság várhatóan továbbra sem alakul túl rózsásan: 2009-ben a GDP 71,1 százaléka lehet az adósság a kormány becslése szerint, ez 2010-ben 72,5 százalékra emelkedhet, majd onnan indulhat csökkenésnek. Mindez azért fontos, mivel az utóbbi hetekben ismét előtérbe került hazánk csatlakozása az eurózónához, ahhoz viszont 60 százalék alatti hiányt kéne elérnünk.

"2009 végén megkezdődhetnek a tárgyalások arról, hogy hazánk csatlakozzon az ERM-II árfolyamrendszerhez, azt azonban nem tudni, mikor lehet eurónk, mivel nem tudjuk megbecsülni, meddig tarthatnak ezek a tárgyalások. Vannak olyan országok, melyeknél ez évekig is eltart" - vélekedet Veres János a magyar euró kérdéséről.

Az aktualizált konvergenciaprogramot az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén tárgyalják meg, majd még a hétvége előtt benyújtja a kormány az Európai Bizottságnak. "Brüsszelben várhatóan jövőre értékelik majd a programot" - véli a pénzügyminiszter.

A kormány szintén szerdai ülésén döntött a minimálbér és a garantált bérminimum megemeléséről, melyről múlt pénteken állapodott meg az OÉT. Ennek értelmében januártól 71 500 forint lesz a minimálbér a mostani 69 000 forint helyett, míg a garantált bérminimum 87 000 forintra emelkedik. Ez utóbbi azokat érinti, akik középfokú végzettséget igénylő munkakörben dolgoznak.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!