4p

Sikerült megállapodni a bankok önszabályozásáról, sőt, 13 pénzintézet alá is írta a dokumentumot. Így decembertől nem emelhetik ész nélkül díjaikat, illetve a PSZÁF büntetést szabhat ki azokra, akik nem teljesítik a vállalt feltételeket. Mfor.hu-tudósítás.

Sikerült megállapodni a bankokkal, így 13 pénzintézet alá is írta a két hónapja kezdeményezett banki magatartáskódexet - jelentette be szerdán Bajnai Gordon, miután tárgyalt a bankvezetőkkel. A kódex december elejétől léphet érvénybe, de a szektor képviselői addig is vállalják, hogy nem módosítják egyoldalúan a szerződések feltételeit.

"Jogos igényekre, ügyfélpanaszokra válaszul született meg a most elfogadott banki magatartáskódex. A válság hozta felszínre azokat a problémákat, melyek miatt szükség volt erre az egyértelműbb szabályozásra" - hangsúlyozta a miniszterelnök a kódex aláírása után.

Védi az ügyfeleket

Bajnai Gordon szerint a magatartáskódex a bankok erőfölényével szemben nyújt védelmet az ügyfeleknek, kiszámítható és kiegyensúlyozott kapcsolatot teremt a felek között. "Ahogy romlottak a piaci feltételek, sokszor volt az az érzése az embernek, hogy a pénzintézetek veszteségük illetve kockázatuk egy részét az ügyfelekre hárítják" - vázolta fel a kormányfő.

A miniszterelnök ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a magyarországi bankok jelesre vizsgáztak állóképességből és hitelképességből. "Tavasszal kicsit talán elkapkodott volt a parlament által elfogadott törvény, majd nyáron az egyoldalú szerződésmódosítások borzolták a kedélyeket, ezért kellett a kormánynak közbelépnie" - emelte ki Bajnai. Szerinte azért volt szükség a megállapodásra, hogy hosszú távon is megmaradhasson a bizalom a bankok és az ügyfelek között.

A tárgyalás után az is elhangzott, hogy szerdán 13 bank írta alá a kódexet, ezek a cégek lényegében a magyar lakossági piac közel 90 százalékát lefedik, azonban a felek bíznak abban, hogy a jövőben több pénzintézet és hitelközvetítő is csatlakozik a megállapodáshoz.

Ugyanakkor azt a kormányfő is kiemelte, hogy a kódex nem azt a célt szolgálja, hogy az ügyfelek megtagadják a hiteleik fizetését. "A szerződéses feltételeket mindenkinek be kell tartani, a kódex arra szolgál, hogy ezek a viszonyok egyértelműek legyenek" - hangsúlyozta Bajnai Gordon.

Nem emelhetnek ész nélkül


Az elfogadott kódex egyik legfontosabb rendelkezése, hogy a pénzintézetek ezentúl nem emelhetik korlátlanul a különböző díjakat a hitelek esetében, hiszen az infláció határt szab.

Emellett a bankok azt is elfogadták, hogy a jövőben világosan meg kell mondani melyek azok a konkrét, mérhető okok, melyek miatt emelik a törlesztőrészletet, és a feltételek javulása esetén ugyanannyi idő alatt csökkenteni is kell a részleteket. Emellett a kódex elfogadása 2009 decemberétől lehetőséget nyújt az ügyfeleknek a tartozás átütemezésére, hogy a jóhiszemű adósok akár késve is tudjanak törleszteni.

A kódex egyik rendelkezésekor azt is elfogadták a cégek, hogy a jövőben devizahitelek esetében lehessen egyösszegben törleszteni, kedvezőbb feltételekkel kiszállni a hitelből. Ez az előtörlesztés jelenleg is lehetséges, azonban a bankok nagy része magas díjakat kér érte.

Történelmi jelentőségű?

Az elfogadott kódex a bankokra nézve kötelező, ha nem tartják be, akkor a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) maximum 2 milliárd forintos bírságot szabhat ki a pénzintézetre.

"Ez csak az első lépés a bankok szabályozásával kapcsolatban, ősszel több jogszabályt is szeretnénk módosítani. Szabályozni kell például a hitelközvetítőket, hiszen jelenleg is több mint száz ilyen ügyben folyik eljárás" - emelte ki Bajnai Gordon.

"A megállapodás minden bizonnyal be fog kerülni a történelemkönyvekbe, hiszen szakmai szempontból is nagy jelentőségű" - hangsúlyozta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség alelnöke a sajtótájékoztatón. Szeritne a magyar a világ egyik legstabilabb bankrendszere, hiszen tőkeellátottsága és menedzsmentje jobb az átlagnál. "Kevés olyan bankrendszer van a világon, melynek nem volt szüksére költségvetési forrásra tőkeként" - emelte ki Patai Mihály.

Farkas Ádám, a PSZÁF felügyeleti bizottságának elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: azt szeretnék, ha ez a kódex egyfajta védjegy lenne a bankok számára. A cégek azt is vállalták, hogy a kódex rendelkezéseit kiterjesztik a teljes csoportra, azaz leányvállalataikra is.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!