Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

A magyarországi megoldáshoz hasonlóan Romániában is megosztanák a bankokkal a devizahitelesek árfolyamterheit annak a törvénymódosításnak a kezdeményezői, amelyet különböző pártok Bihar megyei törvényhozói terjesztettek elő a bukaresti parlamentben - közölte Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei parlamenti képviselője.

Hozzátette: Bihar megyében sikerült egy ötpárti egyezséget kialakítani az RMDSZ által kidolgozott tervezet támogatására, amelyben a kétharmaddal kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) és az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) honatyái egyaránt részt vesznek.

Romániában egy 2010-ben elfogadott sürgősségi rendelet tette lehetővé a végtörlesztést a hitelesek számára, egyben azt, hogy kedvezőbb kamatfeltételek mellett újrafinanszírozhassák hitelüket. Ezt a rendeletet módosítaná a törvénytervezet úgy, hogy a devizahitelesek lejben fizethessék vissza tartozásukat azon a devizaárfolyamon, amelyen a hitelt annak idején felvették. Arra a kérdésre, hogy vajon hogyan fognak reagálni a bankok, ha törvénnyel akarnak a hitelszerződéseikben garantáltnál lényegesen kedvezőtlenebb feltételeket rájuk kényszeríteni, Szabó Ödön azt mondta: ha józanul mérlegelnek, nekik is érdekük lehet ez a megoldás.

"Folyamatosan nő a bedőlő hitelek száma, másfél év alatt 7,2 százalékról 9,1 százalékra nőtt a rosszul fizető hitelek aránya, így a bankok azt is elveszíthetik, amivel jelenleg rendelkeznek. Ha vállalják a lejben történő újrafinanszírozást, valóban van egy 10-20 százalékos veszteségük, de biztosan hozzájutnak a pénzükhöz" - magyarázta a képviselő. Arra a kérdésre, hogy vajon a bukaresti kormány fogja-e támogatni az elképzelést, Szabó Ödön azt mondta: ez a társadalmi nyomáson múlik. A képviselő úgy vélekedett, ha nem is az előterjesztésben javasolt formában, de a román kormánynak mindenképpen lépnie kell valamit az árfolyamcsapdába esett devizahitelesek védelmében.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.