Az OECD legfrissebb, Egészségyügyi Körkép 2015 című kiadványának egyik grafikonja arra világít rá, hogy az egyes tagállamokban átlagosan évente hány orvossal konzultálnak az emberek. Ezen a listán Magyarország az "előkelő" harmadik helyet szerezte meg 11,7 doktorral. Ennél több orvossal a japánok (12,9) és a koreaiak (14,6) találkoznak egy évben. A rangsor másik végén pedig a dél-afrikaiakat, a finneket és a brazilokat találjuk, ők sorrendben egy év alatt 2,5, 2,6 és 2,7 orvossal konzultálnak.
Annak megítélése, hogy ez a szám jó-e nekünk, örülhetünk-e a helyezésünknek, vagy sem, nem annyira egyértelmű. Az OECD kiadványa szerint ez a szám részben a kulturális különbségeket is magába foglalja. A dánok, spanyolok, olaszok, hollandok (akik évi 4-5 orvossal találkoznak a statisztika szerint) például mindig egy általános orvossal konzultálnak először, aki szükség esetén utalja őket tovább specialistákhoz. Más országokban pedig a betegek már rögtön az adott szakterületet ismerő orvossal találkoznak először.
Emellett természetesen az eltérő egészségügyi rendszerek is befolyásolják a számokat. Ott, ahol térítésmentes ellátást nyújtanak az orvosok, jellemzően magasabb a látogatási arány is, a többségében fizetős orvosi ellátást biztosító országok pedig alacsonyabb konzultációs számmal rendelkeznek.
A tanulmány megjegyzi még azt is, hogy a svéd és a finn alacsony ráta azzal is magyarázható, hogy az alap- és a kórházi ellátás is egyaránt páciensközpontú és az átlagosnál jobban koncentrálnak komplex esetek ellátására is.
Ez alapján kijelenthető, hogy a magyarok részben az ingyenes ellátás adta lehetőséget használják ki, ezért is közölt hazánkra vonatkozóan magas számot az OECD. Másfelől pedig gyakran a sors hozza azt, hogy egy adott problémával sok orvost kell felkeresni. Például egy huzamosabb ideje tartó, különösebb kiváltó ok nélküli csuklófájdalommal a pácienst először egy sebészrendelésre küldik el, onnan neurológiára, majd fizikoterápiára, annak sikertelensége esetén pedig egy specialistához vezet az út, melynek végén műtétre kerül sor.
Változás?
A kiadvány szerint egyébként Magyarország még mind az egy főre jutó, mind pedig a GDP-arányos egészségügyi kiadásokat tekintve az OECD-átlag alatt teljesít. Annak ellenére, hogy 2009 és 2013 között már növekedett az egy főre jutó egészségügyi kiadások nagysága.
Az egy főre jutó gyógyszerkiadás az egyik legmagasabb Magyarországon, a lista második helyén áll. "Ez jól jelzi az egészségügyön belüli szerkezeti kihívásokat" - mutatott rá Cséfalvay Zoltán, az OECD magyar állandó képviseletének vezetője az MTI tudósítása szerint.
A kiadvány gazdasági szempontból fontos megállapítása, hogy a 2011-es adatok szerint Magyarországon a vállalatok kutatási és fejlesztési ráfordításainak 25 százaléka a gyógyszeriparban valósult meg, ami az OECD-n belül a negyedik legmagasabb arány Svájc, Belgium és az Egyesült Királyság után.
A korábbi forráskivonások az OECD szerint oda vezettek, hogy a magyar egészségügyi dolgozók a nemzeti átlagbérhez viszonyítva a legrosszabbul keresők közé tartoztak, ami csökkenti Magyarország megtartó erejét az egészségügyben. Noha Magyarországon az orvosok száma a lakossághoz viszonyítva megközelíti az OECD-átlagot, figyelmeztető jel, hogy az orvosok 40 százaléka 55 évnél idősebb (míg ebben az esetben az OECD-átlag 33 százalék). A kiadvány adatai szerint az utánpótlás mértékével nincs gond, hiszen a végzős orvosok lakosságarányos száma az ötödik legnagyobb az OECD-tagállamok között. Ugyanakkor a nővérek esetében az adatok már árnyaltabb képet mutatnak, hiszen esetükben mind a dolgozók, mind a végzősök lakossághoz mért aránya OECD-átlag alatti.
mfor.hu
