5p

A papírformának megfelelő eredmény született a vasárnapi parlamenti választásokon, a második forduló után a Fidesz alakíthat kormányt. Az új kormány konkrét intézkedéseiről egyelőre keveset tudni, de az mfor.hu igyekezett összegyűjteni, kik lehetnek a következő négy év nyertesei és vesztesei.

Kevesen lepődhettek meg azon, hogy a Fidesz nyerte a vasárnapi voksolást. Az ellenzéki párt korábban többek között azonnali adócsökkentéssel, tíz év alatt egymillió új munkahellyel és magasabb egészségügyi kiadásokkal kampányolt, azonban a konkrét intézkedésekről keveset lehet tudni.

Magyaros program

Ha kíváncsiak vagyunk arra, mit fog tenni a Fidesz-kormány, akkor először a Nemzeti ügyek politikája címre hallgató választási programot érdemes átolvasni. Ebben a párt megerősíti Orbán Viktor szállóigévé vált kijelentését, mely szerint tíz éven belül egymillió új munkahelyet teremtenek. A párt elképzelései szerint a Magyarországon működő vállalkozások teremtenek majd ennyi munkahelyet, ehhez a kormány részéről bizalomra és kiszámítható gazdasági-politikai környezetre van szükség.

Emellett a pártprogramban olvasható, hogy a hazai cégeknek forrásokra, forgótőkére van szükségük ahhoz, hogy az említett egymillió új munkahelyet létrehozzák. Az iparágak közül a Fidesz ígérete szerint kiemelt figyelmet szentel majd az építőiparnak, a mezőgazdaságnak, a turizmusnak, valamint az innovációnak és a kutatás-fejlesztésnek.

A cégek közül az új kormány előnyben részesítené a magyar tulajdonú vállalkozásokat, azt tervezik, hogy a közbeszerzéseknél is a hazai vállalatokat részesítenék előnyben. Kiemelik: míg az EU tagállamaiban legalább 70 százalékos a hazai cégek nyerési aránya, addig Magyarországon legfeljebb 40 százalékos. A párt célja, hogy Magyarországon is elérjék ez uniós arányt.

Az új kormány ígérete szerint a magyar beszállítókat is védené a multinacionális vállalatok erőfölényével szemben. Bár azt a Fidesz is elismeri, hogy a versenyt az állam nem korlátozhatja,  viszont szerinte a mainál jóval aktívabban kellene használnia jelenleg is rendelkezésre álló szabályozási eszközeit a tisztességes kereskedelem érdekében és a hazai beszállítók védelmében. Emellett az államnak segítenie kellene a hazai beszállítók jog- és érdekvédelmi intézményrendszerének kiépítését is.

Március elején egy rendezvényen Orbán Viktor felvázolta, hogy kormányra kerülésük esetén vállalják: a vállalkozások adóterhelését négy, a lakosságét pedig hat év alatt régiós szintre csökkentik. A további, magyar vállalkozókat előnybe hozó, tervezett intézkedések között említette, hogy az uniós támogatások 50 százalékát a kkv-k kapják meg, illetve kívánatosnak tartaná azt is, hogy a hazánkban jelen lévő multinacionális cégek a magyar beszállítókat  részesítsék előnyben.

Hivatalnokokat az utcára

A párt programjában is szerepel célként a bürokrácia megnyirbálása, azonban konkrétumokat egyelőre erről sem lehet tudni. Járai Zsigmond, az új kormány egyik lehetséges tagja március elején egy nyilvános előadásában több ezer állami hivatal megszüntetéséről beszélt, azonban kijelentette, hogy ezt csak magánvéleményként mondja.

Járai szerint az új Fidesz-kormánynak "egy héten belül csökkentenie kéne az adókat, átláthatóbbá kéne tennie az adórendszert". A párt be is ígérte a radikális adócsökkentést, azonban ennek időpontja kérdéses: Matolcsy György szerint legkorábban  januárban lehet mérsékelni az adókat, a párt más prominensei viszont az azonnali lefaragás mellett kardoskodnak.

Járai szerint az euró-bevezetésére Magyarország még nem érett. "Egy gyenge, felkészületlen gazdaságra nem szabad ráereszteni egy erős pénzt" - fejtegette. Ezzel együtt úgy véli, az euró-bevezetés sok előnnyel járna, tehát amint megerősödik a gazdaság, meg kell tenni ezt a lépést - ez reálisan számolva 2015-2016-ban lehetséges.  

Azt egyelőre nehéz megbecsülni, hogy a Fidesz által tervezett intézkedések mennyibe kerülnének. A civilek által üzemeltetett mitigernek.hu oldal számításai szerint az egészségügyi kiadások tervezett növelése évente 183 milliárd forinttal terhelné meg a költségvetést, míg a rendőri állomány felduzzasztása és fizetéseik emelése 22 milliárdos többletkiadással járna.

A Fidesz több gazdaságpolitikusa beszélt korábban arról, hogy tarthatatlan az idei 3,8 százalékos hiánycél, akár 7-8 százalékig is elszaladhat a deficit, ehhez azonban meg kell állapodni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

Az MTI még február közepén számolt be arról, hogy kormányra kerülése esetén a Fidesz egyeztetést kezdeményez a bankokkal a devizahitelek forinthitelekké konvertálásáról. A hírügynökség úgy tudja, hogy itt meg kívánnák teremteni annak a lehetőségét, hogy aki akar, az a mainál kedvezőbb feltételek mellett térjen át a devizáról forint alapú hitelre.

A Fidesz-elnök nyilatkozatai alapján eldőlni látszik az is, hogy az ellenzéki párt letette a voksát a családi típusú jövedelemadóztatás mellett, illetve megteremtené a lehetőségét annak, hogy a kis- és középvállalkozások egyszerűbben, alacsonyabb kulccsal adózzanak; a minimálbér pedig adómentes marad.

A nyugdíjügyben a már megismert vállalásokat ismételte meg a Orbán Viktor: a nyugdíjkorhatár nem nő, a nyugdíjmodell nem változik, a nyugdíjpénztárak privatizációját megakadályozzák, a nők pedig 40 év munkaviszony után elmehetnek nyugdíjba.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!