4p

A Fidesz-kormány a költségvetési kiadások emelésével és adócsökkentésekkel próbálna könnyíteni a svájci frank drágulásától szenvedő devizahitelesek helyzetén, és ez az egyik fő tényezője a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szembeni "negatív hozzáállásnak", ám a piaci hangulat, valamint az EU részéről megnyilvánuló nyomás végül jó eséllyel rászorítja majd a magyar kormányt új IMF/EU-egyezség megkötésére - áll londoni elemzők legújabb helyzetértékelésében.

Az Eurasia Group nevű vezető londoni gazdasági-politikai kockázatelemző és tanácsadó csoport pénteki elemzésében kimutatja: a magyar bankokra mind nagyobb nyomás nehezedik a nem teljesítővé váló, illetve késedelmesen törlesztett kinnlevőségek rátájának emelkedése miatt, miután sok háztartás svájcifrank-hiteleinek törlesztőrészletei ma 50-60 százalékkal magasabbak, mint a kölcsön felvétele idején.

A cég szerint a magyar háztartásoknál kint lévő hitelportfolió egészét tekintve a jelzáloghiteleseknek immár a 8,3 százaléka van 90 napnál hosszabb elmaradásban törlesztésével; ez az arány 2008 negyedik negyedévében csak 3,9 százalék volt. Ehhez a negatív folyamathoz járul még a kormány által a bankokra kiróni tervezett jelentős különadó - áll az elemzésben.

Az Eurasia szerint ugyanakkor a háztartásokat szorongató lakáshitelprést is erősíti két járulékos tényező: a pénzügypolitika - vagyis a még mindig viszonylag magas jegybanki kamatszint -, valamint a két éve érvényben lévő megszorító költségvetési politika. E "háromszoros hitelprés" is magyarázza, hogy a Fidesz "miért ennyire negatív" az IMF és az EU hiány- és takarékossági irányelvei iránt.

A kormány úgy látja: a költségvetési politika az egyetlen eszköz, amellyel serkentheti a növekedést, és amellyel valamelyest könnyíthető lenne a devizahitelesek helyzete, ráadásul a lakosság körében széleskörű a támogatottsága az IMF elleni kormányzati támadásoknak - áll az Eurasia elemzésében.

A ház szakértői szerint azonban az IMF-kapcsolat feladásának komoly hátulütője lehet a piaci hangulat esetleges "drámai romlása" a következő hetekben vagy hónapokban, és éppen ez okozhatja a forint további gyengülését, ami még tovább szoríthatja a hitelprést. Valószínűleg ez lesz az a tényező, amely rábírja a Fideszt, hogy komoly formában vegye fel ismét a kapcsolatot az IMF-fel, bár ehhez a piaci hangulat mellett az EU nyomásgyakorlása is kell majd - írták az Eurasia londoni elemzői.

A ház mindezek alapján arra számít, hogy "valamikor az ősz folyamán" egyezség születik a kormány, valamint az IMF és az EU között.

Hasonló forgatókönyv megvalósulását feltételezi több más nagy citybeli befektetési és elemző ház is.

A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlege minap kiadott értékelésében közölte: szerinte "még mindig van esély arra", hogy a magyar kormány megújítja a hitelmegállapodást az IMF-fel és az EU-val, amint az októberi választások lezajlanak, és ez javíthatja a Magyarországgal kapcsolatos piaci hangulatot.

A JP Morgan elemzői ugyanakkor úgy vélik: a Magyarországra nehezedő piaci nyomás "intenzívebbé válására" lehet szükség a magyar kormány meggyőzéséhez arról, hogy fontos a megállapodás megújítása.

A Goldman Sachs (GS) pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési és elemző részlege által e héten kiadott új helyzetértékelés szerzői is közölték: arra számítanak, hogy "a költségesnek bizonyult próbálkozások után" a Fidesz-kormány végül ismét kapcsolatba lép az IMF-fel és az EU-val.

Ha a Fidesz meggondolná magát az IMF/EU-tárgyalásokkal kapcsolatban, az jelentősen csökkenthetné a magyar államadósság-törlesztési leállás kockázata ellen kínált származékos biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazását és erősíthetné a forintot, és mindez az adósságpapírok hozamának meredek csökkenését is eredményezhetné - állt a Goldman Sachs minapi londoni elemzésében.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!