2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ha az állam 100 forint helyett 93 forintot fizet ki a bankoknak az önkormányzati adósságátvállalás során, az bizony szelektív államcsőd - mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Felcsuti Péter.

Varga Mihály hétfői sajtótájékoztatóján ugyan nem beszélt róla, de a benyújtott törvénytervezet szerint a bankokat érintő újabb adóterhet vezetnek be. A pénzintézeteknek 7 százalékos adót kell fizetniük az állam által átvállalt önkormányzati adósságok után. Ez az év végén bejelentett összeg után 43 milliárd forint fizetésére kötelezi a bankokat.

Felcsuti Péter, a Raiffeisen korábbi vezérigazgatója, a bankszövetség egykori vezetője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a hétfőn bejelentett, az állam által átvállalt önkormányzati adósság után kivetett 7 százalékos fizetési kötelezettségre utalva azt mondta: ha az állam 100 forint helyett 93 forintot fizet ki a bankoknak az önkormányzati adósságátvállalás során, az bizony szelektív államcsőd. Erre hivatkozva a bankok lehet, hogy kemények lesznek, így Felcsuti szerint még nincs lefutva ez a menet.

A költségvetés első négyhavi bevételeit nézve megállapítható, hogy több költségsoron a tervezettnél jóval kevesebb adót sikerült eddig beszedni, ami indokolta a megszorításokat. Felcsuti másik tippje, hogy egy választási osztogatásnak, például az egyébként mindenki által helyesnek tartott pedagógus életpálya modellnek kíván megágyazni a kormány.

Mindenki gyanította, hogy a banki ügyfelek optimalizálják tranzakciósilleték-befizetéseiket. Háromféleképpen lehet ezt megtenni: készpénz-használattal, termék- és szolgáltatáscserével, illetve a vállalati pénzforgalom külföldre helyezésével. Emellett azt is el tudom képzelni, hogy a kormány rosszul kalkulált - mondta Felcsuti. A korábbi bankvezér szerint a 16 százalékos kamatadó 6 százalékos egészségügyi hozzájárulással történő megfejelését illeti, az annak a bújtatott beismerése, hogy az egykulcsos adórendszer nem működik.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!