4p

A piaci szereplők most már számottevően kedvezőbben ítélik meg a felzárkózó országcsoport gazdasági kilátásait, mint a magasabb besorolású gazdaságokét - hangzott el a Fitch Ratings kedden Londonban rendezett éves szuverén adósi helyzetértékelő konferenciáján. A cég szakértői valószínűtlennek nevezték az euróövezet felbomlását.

A legnagyobb európai hitelminősítő csoportszintű vezérigazgatója, David Riley elmondta: a cég által elvégzett idei első negyedévi felmérés szerint a befektetők több mint 80 százaléka számít a helyzet változatlanságára, valamelyes javulására, illetve jelentős javulására a következő tizenkét hónapban a feltörekvő országokban.

Ugyanakkor a felmérésbe bevontak csaknem háromnegyede tart az alapvető gazdasági körülmények jelentős, vagy valamelyes romlásától, illetve stagnálásától a fejlett ipari térségben.

A konferencián elhangzott mindazonáltal az is, hogy a magas adósi besorolású fejlett gazdaságokban jóval kisebbek a politikai stabilitást terhelő kockázatok, például a "parlamenten kívüli politikai megoldások" veszélye, mint egyes feltörekvő országokban.

A legjobb, "AAA" adóskockázati besorolású országok kilátásairól szóló előadásában Brian Coulton vezérigazgató elmondta: az Egyesült Államok "AAA" státusa rövid- és középtávon stabil. Ezt az amerikai gazdaság példátlan mértékű finanszírozási rugalmassága és a dollár jelenleg kikezdhetetlen globális tartalékvaluta-szerepe támasztja alá. Az "AAA" besorolás meghatározó tényezői között van az is, hogy a költségvetés adóbázisául magas hozzáadottérték-tartalmat előállító, sokszínű és rugalmas gazdaság szolgál, amely viszonylag gyors alkalmazkodásra képes sokkhatások esetén, és dinamikusabb, mint a többi, hasonló besorolású gazdaság.

Coulton kiemelte, hogy az összesen 119 ezer milliárd dollárnak megfelelő globális pénzügyi vagyontömeg 39 százalékát tartják dollárban, az euró aránya 27 százalék.

Az euróövezeti kockázatokról tartott előadásában Paul Rawkins térségi igazgató kiemelte: a bajba került tagországok kisegítésére vonatkozó legutóbbi uniós nyilatkozat február 11-én hangzott el, és ebben nem szerepelt egyértelmű kötelezettségvállalás tényleges pénzösszegek folyósítására, csak annyi, hogy ha szükséges, akkor lesz pénzügyi segítség.

A Fitch Ratings véleménye az, hogy ennek a nyilatkozatnak a piac stabilizálása és a likviditási kockázatok csökkentése volt a célja, valamint az, hogy az EU fokozza a Görögországra gyakorolt nyomást a költségvetés rendbetétele végett. Rawkins a Görögországgal kapcsolatos uniós álláspontot "konstruktív kétértelműségnek" nevezte.

Kijelentette: jelenleg nem látszik világos jele a súlyos járványveszély kockázatának, ugyanakkor kérdéses, hogy Németország hajlandó lenne-e közvetlen pénzügyi segítségre, mivel az ilyen segítséget tiltó euróövezeti előírást nem lehet "könnyű kézzel félredobni". Ennek az előírásnak az az alapja, hogy költségvetési kérdésekben a nemzeti szuverenitás érvényesül az euróövezetben, vagyis a görög adósságszolgálat terheit a görög adófizetőknek kell állniuk.

Vannak ugyan "kerülőutak", amelyek lehetségessé teszik a pénzügyi segítséget - például az Európai Beruházási Bankon (EIB) vagy az egyes nemzeti fejlesztési intézményeken keresztül -, ám a Fitch Ratings úgy tartja, hogy Görögország megsegítésének "sokkal tisztább módja" lenne a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igénybevétele - mondta a hitelminősítő vezető szakértője.

Rawkins valószínűtlennek nevezte az euróövezet felbomlását. A Fitch térségi igazgatója idézett az euróövezeti jegybank egy tavalyi belső munkairatából, amelyben az állt: ha valamely tagállam távozna az euróövezetből, akkor az EU-ban sem lehetne maradása.

Az euróövezeti kilépés nagyon drága és kockázatokkal teli lépés lenne. Ez utóbbiak közé tartozna a kamatok és az infláció megugrása, és az újonnan meghonosított nemzeti valuta összeomlása.

Ha az adott ország átdenominálná euróadósságát az új valutára, az hitelminősítői szempontból nem fizetővé válást jelentene, ha viszont euróban hagyná adósságát, akkor az adósságállománynak a hazai össztermékhez mért értéke meredeken emelkedne - fejtegette a Fitch szakértője.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!