3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felkészült a peres eljárásokra, a jegybank meg van győződve arról, hogy a fogyasztókat és a piac egészének biztonságos működését védő határozatai ki fogják állni a bírósági eljárások próbáját - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.

Bindner István ismertette, hogy a jegybank által a pénzintézetekre kiszabott bírságot négy kivételével valamennyi érintett piaci szereplő a számára nyitva álló határidő lejárta előtt befizette, így a kiszabott bírság több mint 90 százaléka már befolyt.

A Napi Gazdaság kedden, Binder Istvánra hivatkozva közölte: négy kereskedelmi bank és öt takarékszövetkezet nyújtott be keresetet a jegybank által korábban kirótt büntetések ellen, a lap internetes oldala szerint a bankok közül a Raiffeisen, az Erste, az FHB és a DRB Bank fordul bírósághoz.

Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) márciusban összesen mintegy 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki 35 pénzügyi szervezetre, mert véleménye szerint jogszerűtlen módon emelték meg a fogyasztók díjait és költségeit. A jegybank határozataiban megtiltotta az érintett szolgáltatóknak a jogsértés folytatását, a jogtalanul elvont díjtöbbletet - az MNB akkori határozata alapján - április 30-ig vissza kellett volna fizetni az ügyfeleknek, később ezt a határidőt az MNB május 31-re módosította. Az MNB MTI-hez eljuttatott korábbi közleményében kiemelte: több pénzügyi szolgáltató már megkezdte a jogsértő banki díjemelésekkel elvont pénzek visszatérítését.

Binder István az MTI-nek elmondta: az MNB elvárása, hogy minden érintett fogyasztó - ideértve az időközben megszűnt számlák tulajdonosait is - visszakapja a jogsértő, egyoldalú szerződésmódosítással tőle elvont összegeket, ennek technikai lebonyolításának módját a hitelintézet választja meg, melynek részleteiről tájékoztatja a fogyasztókat.  

Közölte: az MNB a hitelintézetek díjjal kapcsolatos egyoldalú, fogyasztók számára kedvezőtlen szerződésmódosításait a 2012. január 1. és 2013. december 31. közötti időszakra vonatkozóan vizsgálta. Kifejtette: az MNB határozatainak a felülvizsgálatát a hitelintézetek a közléstől számított 30 napon belül jogszabálysértésre hivatkozással a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól keresettel kérhették. A keresetlevél benyújtásának a határozatok végrehajtására nincs halasztó hatálya, a hitelintézetek azonban a keresetlevélben kérhették a bíróságtól a határozatok, vagy az abban előírt egyes intézkedések - így például a jogtalanul beszedett díjak fogyasztók számára történő visszatérítése - végrehajtásának felfüggesztését - magyarázta a felügyeleti szóvivő.

A végrehajtás felfüggesztésére irányuló kérelemről a bíróság határoz, a végrehajtást azonban a kérelemnek a hatóság tudomására jutásától annak elbírálásáig nem lehet érvényesíteni, az MNB a jogi előírások miatt a bíróság döntéséig nem intézkedik.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!