Ezzel kapcsolatban érdemes megnézni a mellékelt grafikont, amin az euró-övezet, illetve a nem euróövezethez tartozó KEU és balti országok átlagos munkanélkülisége látható. A 2009-10-es sokk után ez utóbbi országok gyorsabban talpraálltak, a fölös munkaerőt Nyugat-Európába exportálták, és kihasználva az olcsó béreket és jellemzően nem túlértékelt devizáikat, valóban Európa motorjává váltak. Tehát nem csak Magyarországra igaz, hogy a munkaerőpiac szűkül, és szűkössége már az előző cikluscsúcs közelébe ért (bár úgy tűnik nálunk a legakutabb a probléma), hanem ez regionális trend.
Ez akkor válik érdekessé ha/amikor ezekben az országokban már túlfűtöttség lesz (nálunk már kezd kialakulni), valószínűleg az előző cikluscsúcshoz hasonló mutatók mellett. Mivel Európában láthatóan még sokáig kell stimulálni, ezért elméletileg a monetáris politikáknak divergálni kéne. Egyszerűbben fogalmazva: lehet, hogy az euróövezetben még évekig nulla lesz a kamat, de ezekben az országokban hamarosan dönteni kell majd, hogy kamatot emelnek vagy hagyják az inflációt emelkedni? Ha kamatot emelnek, akkor viszont ebben a hozamsivatagos környezetben nagy devizafelértékelődésre is sor kerülhet. Ha viszont nem fognak kamatot emelni, akkor elszáll az infláció. Ebben az esetben a reálfelértékelődés úgy valósul meg, mint ahogy Magyarországon a 2000-es években: a forint-euró árfolyam sehova nem ment, de a hazai infláció folyamatosan magasabb volt, mint az európai.
A régió devizái jellemzően olcsók, viszont nem tudjuk, hogy melyik jegybank melyik utat választja: a kamatemelős/nominálfelértékelődős, vagy az elinflálós politikát.
Van azért segítségünk: tudhatjuk a történelemből, hogy minél kevésbé független egy jegybank, annál inkább az inflációs szelepet választja, és minél függetlenebb, annál nagyobb az esélye, hogy magasabb kamatok, és nominálisan is erősebb deviza alakul ki...
