2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Egyre több európai gondolja úgy, hogy a válság nehezén már túl van - idézte az Európai Bizottság pénteki közleménye a 2014-es tavaszi Eurobarométert.

Az Európai Unió által félévente elvégzett közvélemény-kutatás legújabb eredményei azt mutatják, hogy az európai lakosság 24 százaléka szerint a gazdasági helyzet a következő 12 hónapban javulni fog, közel háromnegyedük pedig nem számít negatív tendenciára.

Évek óta most először nagyobb azon európaiak aránya (47 százalék), akik szerint a válság munkaerő-piaci hatása már elérte tetőpontját, mint azoké, akik szerint a neheze még hátravan (44 százalék).

Az európai választásokat követően a 2013. novemberi 29 százalékról 42 százalékra emelkedett azon polgárok száma, akik úgy érzik, hogy számít a véleményük az EU-ban, bár különbségek vannak a továbbra is gazdasági nehézségekkel szembesülő országok, valamint szerencsésebb társaik között.

Míg Svédországban és Dániában a társadalom mintegy 75 százaléka véli úgy, hogy számít a véleménye az EU-ban, ez az arány Olaszországban és Lettországban a 20 százalékot sem éri el - derül ki a jelentésből. Az eltérések ellenére az európaiak 65 százaléka uniós polgárnak érzi magát, ami a tavaly őszi 59 százalékhoz képest javulást jelent.

Szintén emelkedett az EU jövőjével kapcsolatos optimizmus, múlt november óta 5 százalékkal, 56 százalékra nőtt a magukat optimistának jellemzők aránya, míg a pesszimisták száma 5 százalékkal 38 százalékra csökkent. A közvélemény-kutatáshoz összesen 32 689 embert kérdeztek meg.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!