3p

A NAV szervezetének az NGM-be történő beolvasztását szolgáló törvénycsomagban néhány érdekes szabálymódosítással is találkozhatunk.

Kedden döntött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szervezeti átalakításáról az Országgyűlés, a hétfőn kezdeményezett és kedden elfogadott változtatás nyomán a szervezet a háromszintű kormányhivatalból kétszintű központi hivatallá alakul. A felső szinten lesz a központi irányítás, az alsó szinten pedig az állampolgárokkal, vállalkozásokkal közvetlen kapcsolatban álló megyei igazgatóságok.

A törvénycsomagban ugyanakkor volt néhány olyan szabálymódosítás is, amely nem feltétlen a hatékonyabb adó és vámhatósági munkát szolgálja.

Ezek közül a legnagyobb visszhangot az a jogszabály módosítás (A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosítása) kapta, amely lehetővé teszi eddig összeférhetetlennek tartott résztvevők indulását közbeszerzési eljárásokon. A jövőben így az Országgyűlés elnöke, alelnöke, a kormány tagja, a Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a legfőbb ügyész, az Alkotmánybíróság elnöke, az Állami Számvevőszék elnöke és több hatóság és hivatal vezetőjének közeli hozzátartozója is indulhat ilyen eljárásokon, ha nem él egy háztartásban az érintett vezetővel.

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosítása kapcsán a kormánynak oly kedves (lásd: Temérdek TAO-pénz ömlik Seszták miniszter városi focijába) sportegyesületi támogatásokat változtatták meg. Az adózóknak a jövőben a támogatás és a kiegészítő sportfejlesztési támogatás kifizetésének tényét 30 napon belül kell az állami adóhatóság részére bejelenti, míg eddig 8 napot adtak erre.

Módosult a köznyelvben chipsadónak, hivatalosan népegészségügyi termékadó nevezett kötelezettség is. A vállalkozások tíz százalékkal csökkenhetik az ilyen típusú fizetési kötelezettségüket, amennyiben valamilyen sport- vagy egészségmezőrző programot szerveznek vagy szponzorálnak.

A jövedéki törvény úgy módosul, hogy - egy kivétellel - a vámhatóság jár el a jövedéki ügyekben. A kivétel az otthoni pálinkafőzés szabályai betartásának az ellenőrzése. Ez az önkormányzati adóhatóság feladata lesz. Viszont az otthon előállított, de jogszabálysértő módon értékesített pálinkával kapcsolatos ügyekben már újra a vámhatóság jár el.

Változik a különadó törvény is, amely alapján nem kell a jövőben 75 százalékos különadót fizetniük azoknak a nyugdíjasoknak, akik 2012 után kaptak rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjat. Az is kedvező változás lesz az érintettek számára, hogy a 2013. december 31-e után fizetett ilyen jövedelmekre sem kell adót fizetni, így az eddig befizetett (levont) adó visszaigényelhető lesz.

Módosul a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, olyan módon hogy az eddigi 14 fizetési fokozatot 17-re emeli. Az alap illetmény szorzószáma a NAV központi irányítójánál 10,7, míg szakfőigazgatóknál 9,95. Az igazgatók szorzószáma 7,97-8,85, a főosztályvezetőké pedig 7,20-8,00.

Az adókerülők számára is könnyebbséget hozó módosítást is elfogadtak, szűkítenék ugyanis a vagyonosodási vizsgálatok alkalmazását. Az adóhatóság a jövőben csak bűncselekmények, adó- illetve költségvetési csalás, pénzmosás esetén folytathat ilyen vizsgálatot. Így a jövőben többen mentesülhetnek az adóbecslés alól, hacsak nem sikerül bűncselekményt is rájuk bizonyítani.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!