3p

Az "utolsó órában" keresik a megoldást a görög válság rendezésére, a piaci hangulat csitítására a legmagasabb európai politikai és pénzügyi körök.

Angela Merkel német kancellár, Dominique Strauss-Kahn, az IMF elnöke és Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke szerdai berlini találkozójukon, egy nappal a görög és a portugál szuverén adósbesorolás rontását követően bíztató jelzésekkel kívánnak szolgálni a pénzügyi krízis elharapódzásától tartó piacoknak.

Európa olyan adósságkrízis előtt áll, amelyben a piaci félelmek szerint a kormányok a gazdasági válság idején vállalt ösztönző programjaik költségei miatt képtelenekké válhatnak törlesztési kötelezettségeik teljesítésére. A görög törlesztési válság átterjedhet más, magas költségvetési deficittel küzdő országokra, Portugáliára, Spanyolországra, Írországra, Olaszországra is.

Görögország 45 milliárd eurós segélyért folyamodott az EU-hoz és az IMF-hez, melynek aktiválását egy közelgő törlesztési határidő ellenére is az akadályozza, hogy Németország szigorú feltételekhez köti annak kifizetését.

A merev német álláspontot a német közvéleménynek Görögország megsegítésével szemben táplált, közvélemény kutatások eredményeivel alátámasztott ellenérzései indokolják. Angela Merkel fontos választás előtt áll a legnépesebb német tartományban május 9-én és pártja, a CDU berkeiből is egyre több támadás éri a görög válság kezelése miatt.

Wolfgang Schaeuble német pénzügyminiszter a Handelsblatt lapnak adott interjúban kifejtette, hogy Németország az elmúlt napokban tanúsított ellenállása és az alkalmazott retorikája ellenére is elkötelezte magát Görögország megsegítése mellett.

Yves Mersch az EKB Kormányzótanácsának tagja, a luxemburgi jegybank kormányzója, a jegybank stabilitási jelentésének bemutatása alkalmából Luxemburgban tartott sajtótájékoztatón elismerte, hogy valóban krízishelyzet következett be.

"Krízishelyzetben vagyunk, megvannak a javaslataink a helyzet kezelésére, de ahogy már korábban is mondtam, a lehető legnagyobb fegyelemre lesz szükség" - mondta. Az EU, az IMF és az EKB közös feladata Görögországot visszaállítani a fenntartható növekedési pályára - hangsúlyozta.

Axel A. Weber, az EKB Kormányzótanácsának tagja, a német Bundesbank elnöke ugyanakkor csillapítani próbálta a kialakult krízishangulatot. A görög segélycsomagot nem Görögország megmentése, hanem a széles értelemben vett pénzügyi stabilitás biztosítása teszi indokolttá - mondta a német takarékpénztárak találkozóján tartott beszédében.

Axel A. Weber szerint a görög problémák nem jelentenek veszélyt az euróra. "Az európai monetáris uniót nem veszélyezteti a görög segélykérelem és gondunk lesz rá, hogy ez így is maradjon" - mondta.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!