3p

Londoni elemzők szerint egyes kelet-európai gazdaságokra is hatással lehet a betétek jelentős mértékű kivonása a görög bankrendszerből. Csütörtökön rekordmagasságba emelkedett a határidős görög törlesztésbiztosítási tranzakciók (CDS) árazása a londoni piacon, jelezve a görög adóskockázat megítélésének újbóli meredek romlását.

A Financial Times által csütörtökön idézett adatok szerint az idei év első két hónapjában a betétesek 10 milliárd eurót vontak ki a görög pénzintézetekből; ez a teljes bankrendszer-szintű betétállománynak hozzávetőleg a 4,5 százaléka.

Az Eurasia Group nevű vezető londoni gazdasági-politikai kockázatértékelő és tanácsadó csoport erről kiadott csütörtöki helyzetértékelésében kiemelte: a görög bankok jelentős hitelezői számos délkelet-európai gazdaságnak - a négy legnagyobb görög bank összesített térségi kinnlevősége 75 milliárd euró -, és az esetleges kihelyezési szigorítások makrokockázatot jelentenek ezekben a gazdaságokban, különösen Romániában és Bulgáriában, de több egykori jugoszláv tagköztársaságban is.

Az Eurasia Group csütörtöki londoni elemzése szerint a térségi makrocsatornákon keresztül az ezekben az országokban szintén jelentős kinnlevőség-állománnyal jelenlévő osztrák bankokra is hárulhatnak negatív következmények a görög bankkockázatból. A ház felidézi, hogy az osztrák bankrendszer kinnlevőségeinek értéke a kelet-európai térség egészében az éves osztrák hazai össztermék (GDP) hozzávetőleg 60 százalékával egyenlő. 

Az elemzés szerint emellett a görög bankszektor likviditási helyzetével kapcsolatos aggodalmak erősíthetik a görög kormány késztetését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségének igénybevételére. A görög kormány ugyanis jól tudja, hogy nemzeti, sőt uniós szinten is korlátozottak a bankok támogatására rendelkezésre álló kapacitások - áll az Eurasia Group csütörtöki londoni helyzetértékelésében.

Görögország mint szuverén adós törlesztéskockázati megítélése mindeközben folyamatosan romlik. A legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision csütörtökön közölte: a görög törlesztéskockázatra köthető hitelpiaci származékos csereügyletek (credit default swaps, CDS), vagyis a fizetési leállások elleni adósságpiaci biztosítási tranzakciók árazása az aznapi londoni kereskedésben rendkívül meredek, 57 bázispontos megugrással 470 bázispont körüli napi csúcsra emelkedett. Ez egyben az eddigi görög CDS-árazási rekord. Görögország törlesztéskockázati biztosítási díjszabása jelenleg egyes fejlődő országokéval vetekszik.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!