2012 második negyedévében hivatalosan is recesszióba süllyedt a magyar gazdaság, azonban nemcsak arról van szó, hogy a krízis Magyarország esetében egy szimpla W-alakú válság lenne (a 2008-as recessziót némi fellendülés után újabb süllyedés követi most). Ha kicsit mélyebben megkapargatjuk az Eurostat negyedéves GDP-statisztikájának felszínét, akkor kiderül, hogy nem volt érdemi fellendülés az öt évvel ezelőtti állapotokhoz képest. Ha pedig a magyar teljesítményt összemérjük néhány szomszédos országéval, még keserűbb az eredmény.
A válság kialakulásában mérföldkő volt a Lehman Brothers 2008. szeptember 15-i csődje, ám mi ebben az esetben kicsit korábbra tesszük a kezdő időpontot, mégpedig 2007 harmadik negyedévére. Bár ezt az évet többször neveztük úgy, hogy a válság előtti utolsó "békeév", lényegében ekkor indult a lavina, kezdett a subprime-válság kialakulni. Tehát 2007 harmadik negyedévét vettük bázisnak, és ehhez képest néztük meg hogyan alakult negyedévről negyedévre a GDP alakulása Magyarországon mellett a visegrádi országokban (Csehország, Lengyelország és Szlovákia), Romániában, Szlovéniában, Németországban, illetve az unió átlagában.
Leszakadó Magyarország
2007 harmadik negyedévéhez viszonyítva a magyar gazdasági teljesítmény 4,4 százalékkal alacsonyabb volt 5 évvel később, 2012 harmadik negyedévében. A bázis időszakban egyébként, vagyis 2007 július-szeptember időszakában 0,2 százalékkal haladta meg a GDP az előző negyedévit. Az eltelt időben a mélypont 2009 harmadik negyedévében volt a számításaink szerint, amikor is az ország teljesítménye 6,3 százalékkal múlta alul a bázisidőszakét. Ez a válság kirobbanása után egyébként a vizsgált államok közül a legnagyobb visszaesést jelenti egyben. Velünk szemben például a lengyel gazdaság mélypontját a 2008 negyedik negyedévi teljesítmény jelentette, amikor is "csak" 6 százalékkal haladta meg a GDP a 2007 harmadik negyedévit. Hasonlóan nem tudott negatív tartományba kúszni a görbe Szlovákia esetében is, hiszen a 2009 első negyedévében kialakult legalacsonyabb GDP 0,8 százalékos növekedést jelentett 2007-es bázison.
És, hogy most hol tartunk? Ahogy az a grafikonunkon is látszik, a 2008-as válság mindegyik általunk kiemelt ország esetében jelentősebb teljesítménycsökkenést eredményezett, ám többségében 2010 folyamán magukra találtak a gazdaságok és ismét következett a fellendülés - persze 2007 harmadik negyedéves bázison. Ebben a növekedésben kimagasló eredményt tudhat magáénak Lengyelország, mely a legutóbbi, 2012 harmadik negyedéves adatok szerint már 19,2 százalékkal haladja meg a bázis időszak teljesítményét. Ettől csak kicsit van lemaradva északi szomszédunk, Szlovákia 14 százalékos növekedéssel.
Magyarország ezzel szemben 4,4 százalékkal múlja alul az akkori gazdasági teljesítményt, aminél csak kicsivel rosszabb helyzetben van Szlovénia, ahol a gazdaság 4,8 százalékkal marad el a bázisidőszaktól.
Székely Sarolta
mfor.hu