Jelentősen mértékben visszaesett az elmúlt időszakban a magyar gazdaság potenciális növekedési lehetőségeit érdemben meghatározó termelékenységi mutató. Az indexet az taszította a mélybe, hogy a foglalkoztatottsági létszám növekedésével a GDP messze nem tud lépést tartani. Így pedig a magyar gazdaságban az egy fő által előállított hozzáadott érték csökkent. Márpedig, ha ez a mutató hosszabb távon alakul kedvezőtlenül, akkor az a magyar gazdaság felzárkózási pályáját is alapvetően korlátozza.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb inflációs jelentése szerint a termelékenységi mutatónk immár két éve folyamatosan csökken, amit az első félév pozitív GDP-adatai sem tudtak megfordítani. Ugyanakkor, ahogy azt sejteni lehetett, a mutatót több tényező is torzítja.
Az többé-kevésbé eddig is világos lehetett az arra kicsit is fogékonyak számára, hogy a 2008 januárjához képest immár 100 ezer több közmunkás nem képes ellensúlyozni a versenyszférából elküldött mintegy 120 ezer alkalmazottat. Egy közmunkás által előállított "termék" ugyanis messze nem olyan értékes, mint például a komáromi Nokia-gyárból elbocsátott dolgozók által létrehozott. Az is világos, hogy a magyar háztartásokhoz köthető, de külföldön dogozó személyek (+65 ezer fő 2008 januárjához képest) sem a magyar GDP-t növelik.
Ha ez utóbbival korrigáljuk a termelékenységi mutatónkat, vagyis ha csak kizárólag a Magyarországon foglalkoztatottakra vetítjük a GDP-t, akkor az utolsó negyedévben, ha nem is kiugró mértékben, de már pozitív adatot látunk.
A MNB azonban nemcsak a korrigált foglalkoztatotti létszámra, hanem a termelésben résztvevők által ledolgozott órákra is kiszámolta a termelékenységet. És ez – legalábbis számunkra – jelentős meglepetést okozott. A mutató ugyanis immár hetedik negyedéve, vagyis közel két éve folyamatosan nő.
Ez pedig azt mutatja, hogy a magyar vállalatok a csökkenő keresletre alapvetően nem az elbocsátásokkal, hanem a ledolgozott órák mérséklésével reagálnak. A munkaerő-intenzitás csökkenését a túlórák eltörlésével, a részmunkaidőbe sorolással, vagy egyes üzemekben a négynapos munkahetek bevezetésével érik el. Ezeknek a rugalmasabb foglalkoztatási formáknak az alkalmazását a 2013-tól érvényes új Munka törvénykönyve még tovább segítheti elő. (Pl. munkavégzés behívás alapján, munkakör megosztása, több munkáltató által létesített munkaviszony.)
Ezt az alkalmazkodási módszert egyébként egy nemzetközi tanulmány is visszaigazolta, amely 20 OECD-tagországot vizsgált meg abból a szempontból, hogyan reagált az adott gazdaság a 2008-as sokkra. Ez alapján a leépítések mértéke a bezuhanó keresletre nálunk volt a harmadik legalacsonyabb, viszont a bérek a magyar munkavállalók esetében csökkentek leginkább.
A termelékenység növekedését hosszabb távon természetesen a beruházások elmaradása, a tőkefelhalmozás lelassulása is érdemben korlátozza. De ez már egy másik történet.
mfor.hu
