3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Újabb három hitelintézeti keresetet tárgyal ma a Fővárosi Törvényszék; a K&H Bank, az MKB Bank és a Milton Hitelezési Zrt. a magyar állam ellen kezdeményezett pert az egyoldalú banki szerződésmódosítás tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban.

Az első, a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam perben pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében, a kereshetőségi jog hiányára hivatkozva utasította el a takarékszövetkezet keresetét a bíróság. Így tisztességtelennek minősülnek a takarékszövetkezet egyoldalú hitelszerződés-módosításai.

A pénteki ítéletben a bíró rámutatott: a felperes a keresetében és a tárgyaláson egyaránt egyedileg megtárgyalt szerződéses rendelkezésekről beszélt, nem pedig általános szerződési feltételekről (ászf), így a keresetet el kellett utasítani, a szerződésmódosítási feltételek vizsgálata nélkül. A törvény ugyanis az általános szerződési feltételek vizsgálatát teszi lehetővé.

A takarékszövetkezet jogi képviselője az ítélethirdetést követően újságírók előtt azt mondta, miután a kereshetőségi jog hiánya miatt utasította el a bíróság a keresetet, feltehetően nem fellebbeznek az elsőfokú döntés ellen.


Az első tárgyalásokat hasonló perek sora követi, a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához péntekig 19 bank és 38 egyéb pénzügyi intézmény nyújtott be keresetlevelet, a bíróság eddig 20 keresetlevelet formai okokból elutasított. A törvény szerint a keresetek benyújtásának végső határideje augusztus 25. A perekben arról a kérdésről kell dönteni, hogy tisztességesek-e a pert indító pénzügyi intézmény egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.

A Kúria a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi döntésével kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvény a hitelszerződések egyoldalú módosítását - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - megengedő szerződéses kikötéseknél azt a vélelmet állítja fel, hogy ezek tisztességtelenek és érvénytelenek. Ám ezt a vélelmet a mintegy 400 magyarországi pénzintézet megkísérelheti bíróság előtt megdönteni.

Szakértők szerint az első banki devizahiteles ítéletből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, ebből még nem következik, hogy a többi keresetet is el fogja utasítani a bíróság, hiszen jelen perben például nem is vizsgálhatták az egyoldalú szerződésmódosítás törvényben meghatározott feltételeinek teljesülését, így többek között az egyértelmű és érthető megfogalmazás, a tételes meghatározás, átláthatóság és felmondhatóság elvének való megfelelést.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!