Abban szinte mindenki egyetért, hogy néhány éven belül ismét növekvő pályára kell állítani a magyar gazdaságot, azonban a módszerekben különbözik a pártok véleménye.
Jobbik: mezőgazdaság, turizmus, magyar szellem
Választási programjában kiemelten kezeli a mezőgazdaságot a Jobbik, hiszen egykor agrárország voltunk, és ezt a titulust most vissza kell szerezni - mondta kérdésünkre Lenhardt Balázs, a párt gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője. A mezőgazdasághoz szervesen kapcsolódna az élelmiszer- és feldolgozóipar, hiszen a radikális párt szerint alapvető érdekünk, hogy ne csak nyersanyagot exportáljunk, hanem késztermékek is készüljenek hazánkban.
A mezőgazdaság mellett a logisztika tartogathat lehetőségeket Magyarország számára, tranzitországként nem csak a közúti, hanem a vasúti és vízi közlekedést is fejlesztené a Jobbik. "Lényeges, hogy minden területen a magyar szellem kreativitására építsünk, erre kell alapozni a hazai kutatás-fejlesztést és az innovációt" - vázolta fel Lenhardt Balázs. A radikális jobboldali párt programja szerint húzóágazat lehetne még a turizmus és az infokommunikáció Magyarországon.
Az elmúlt hónapokban az a kép alakult ki a Jobbikról, hogy multiellenes, Lenhardt Balázs szerint azonban ez nem teljesen igaz: "Mi szeretnénk különbséget tenni a tényleges termelő szolgáltatást végző szektor és a valós termelést nem végző, csak mondjuk kereskedelmi szolgáltatást nyújtó multinacionális cégek között. Akik tényleges termelést folytatnak, azokat üdvözöljük, és szeretnénk, ha a működő tőkét ide hoznák az országba, és így biztosítanának a magyar embereknek munkalehetőséget és versenyképes béreket". Ugyanakkor a párt célja, hogy megszüntesse a hazai kis- és közepes vállalatok versenyhátrányát.
Bokros a piacra bízná
Nincsenek ennyire konkrét elképzelései Bokros Lajosnak, az MDF miniszterelnök-jelöltjének: "Én nem szeretek ilyen konkrét területeket megjelölni, azt gondolom, hogy egy fejlett gazdaságnak sokrétűnek kell lennie. Az állam feladatát nem abban látom, hogy kijelölje konkrétan ezeket a növekedési gócokat, hanem abban, hogy létrehozza azokat a keretfeltételeket, amelyekkel majd a vállalkozók eldöntik, mibe érdemes befektetni, hol érdemes munkahelyeket létrehozni" - vázolta fel az mfor.hu kérdésére.
Bokros szerint sok lehetősége van a kitörésre a magyar gazdaságnak a mezőgazdaságtól az élelmiszerfeldolgozásig, vagy az oktatás, az egészségügy néhány kiaknázatlan területéig, de akár a hungarikumokban rejlő lehetőségeket is jobban ki lehetne használni. "Szeretném látni, hogy a mindenkori kormány megteremti azt a kicsi, tiszta kezű, jó minőségű szolgáltatásokat olcsón előállítani képes államot, amelyik fő érdekévé teszi a vállalkozói szférának, hogy ennek a fellendülésnek az anyagi feltételeit létrehozza" - mondta a volt pénzügyminiszter.
MSZP: néhány éven belül akár 5 százalékos növekedés
A szocialista párt programja szerint 2011-ben 3 százalék feletti gazdasági növekedés várható hazánkban, ami nagyjából egybevág a nemzetközi és hazai elemzők véleményével. Ezt követően a program szerint évi 4-5 százalékos bővülést is elérhet a magyar gazdaság.
Szekeres Imre szerint ehhez hozzájárul az is, hogy a recessziót követően alacsony bázisról indul újra a növekedés, azaz a következő időszakban lényegében visszakapaszkodhatunk oda, ahol 2007-2008-ban voltunk. "Azzal is számolunk, hogy Európában elindul a gazdasági fellendülés, az exportpiacaink újra megnyílnak, az ottani növekedés pedig óhatatlanul húzza magával a magyar gazdaságot is. Emellett a belső piac is megélénkül, hiszen az idei és a tavalyi szja-csökkentés hatása várhatóan megjelenik majd kereslet formájában a piacon" - tette hozzá a párt elnökhelyettese.
A gazdaság lehetséges húzóágazataival kapcsolatban Szekeres elmondta: nagyrészt a már futó ügyeket vinnék tovább, hiszen nem egy-két év alatt lehet egy húzóágazatot beindítani. A párt programjában egyébként többek között a gyógyszeripart, az élelmiszerfeldolgozást és a gépipart említik lehetséges húzóerőként. Ezek mellett a szocialisták fontos szerepet szánnának a turizmusnak, mely szintén régóta politikájuk központi eleme.
LMP: zöld fordulat
A Lehet Más a Politika (LMP) szerint zöld fordulatra van szükség a gazdaságpolitikában és a fejlesztéspolitikában, a párt elsősorban a környezetvédelemmel kapcsolatos iparágakat helyezné előtérbe. Egy ilyen fordulat kedvező hatással lenne például az oktatásra vagy a kutatás-fejlesztésre is, illetve a köz- és magánépületek energiahatékonyságának javítása az építőipar számára teremthetne lehetőséget - véli Scheiring Gábor, a párt szakszóvivője.
"További stratégiai lehetőség a fenntartható mezőgazdaság, melyben jelen van a minőségi élelmiszergyártás, zöldség- és gyümölcstermesztés, hulladékfeldolgozás. Ehhez kapcsolódóan egy fenntartható vidéki turizmusfejlesztésre is komoly hangsúlyt helyeznénk" - tette hozzá az LMP politikusa.
Kérdésünkre Scheiring Gábor hozzátette: az energiahatékonysággal kapcsolatban pozitívnak tartják például a panelprogram elmúlt években elért teljesítményét, azonban ők megdupláznák a panelfelújításra fordítható keretet.
Fidesz: magyaros program
Márciusban megjelent választási programjában a Fidesz a magyar áruk és termelők védelmét, valamint a magyar cégek helyzetbe hozását ígérte. A biztos befutónak tekinthető ellenzéki párt szerint növelni kell a hazai vállalkozások szerepét a közbeszerzésekben: míg az EU tagállamaiban legalább 70 százalékos a hazai cégek nyerési aránya, addig Magyarországon legfeljebb 40 százalékos. A párt célja, hogy Magyarországon is elérjék ez uniós arányt.
Orbán Viktorék védenék a hazai beszállítókat a multinacionális cégek erőfölényével szemben. Bár azt elismerik, hogy a versenyt az állam nem korlátozhatja, azonban a Fidesz szerint a jelenleg is adott lehetőségeket jobban ki kell használni.
Kiemelt szerepet szánna a Fidesz is az építőipar beindításának, a mezőgazdaság újraindításának, illetve az ország természeti erőforrásainak kihasználását is szorgalmazzák a programban.
Beke Károly
Menedzsment Fórum