3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A vártnál sokkal gyorsabb, és szerkezetében is kedvező magyarországi dezinfláció azt jelenti, hogy az infláció valószínűleg rövid időn belül, már a jövő év korai szakaszában visszatér a 3 százalékos célszint környékére, bár a jegybanki kamatenyhítés mértékét a továbbra is erős piaci kockázatkerülés korlátozhatja, mondták londoni feltörekvő piaci elemzők a novemberi inflációs adatok ismertetése után.

A fogyasztói árak a KSH csütörtöki közlése szerint novemberben 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

Londoni felzárkózó piaci elemzők előzetesen jóval 5 százalék alá várták az éves összevetésű novemberi magyarországi inflációs ütemet, de az MTI által az adatismertetés előtt kérdezett, illetve előrejelzéseikben szemlézett tíz nagy londoni befektetési és gazdaságelemző ház egyike sem jósolt ilyen mértékű csökkenést az előző havi, 5,1 százalékos éves ütemről. A prognózisok 4,3-4,8 százalékos sávban mozogtak, 4,58 százalékos áltaggal.

Nicholas Kennedy, a 4castweb londoni gazdaságelemző cég közép-európai közgazdásza a novemberi inflációs adatok ismertetése után az MTI-nek azt mondta: nemcsak az infláció lassulásának ténye, de a dezinfláció szerkezete is igen kedvező. A szakértő kiemelte, hogy az olajárak mellett az élelmiszerárak és a szabályozott körön kívüli, piaci szolgáltatási árak egyaránt jelentősen hozzájárultak a drágulási ütem jelentős csökkenéséhez.

Kennedy szerint mindezek alapján valószínűsíthető, hogy az éves ütemű magyarországi infláció már 2009 első felében a 3,00 százalékos célszintre lassul vissza.

A várható további pénzügypolitikai pályára vonatkozó kérdésre a 4castweb londoni elemzője azt mondta: az valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a december 22-i rendes kamatdöntő ülésen végrehajt még egy enyhítést az e héten bejelentett váratlan, fél százalékpontos csökkentés után, a távolabbi kilátások megítélése azonban a "még mindig igen nagy" kockázatkerülési hajlam miatt "bonyolult". Kennedy egyelőre nem is bocsátkozott 2009 végi kamatszint-előrejelzésbe.

Christine Li, a Moody's Inverstors Service hitelminősítő gazdaságelemző szolgálatának (Moody's Economy.com) londoni közgazdásza az inflációs adatismertetés után viszont úgy vélte: a jövő év végén az alapkamat 7,00 százalék lesz a mostani 10,5 százalék helyett. Hozzátette: a ház prognózisa szerint az éves összevetésű drágulási ütem 2009 második felében 3,5 százalékra csökken.

A londoni elemzői közösségben vannak ennél jóval agresszívabb magyarországi kamatcsökkentési becslések is.

A legerőteljesebb jóslatok között van a Merrill Lynch bankcsoporté, amely a minap Londonban kiadott térségi előrejelzésében azt írta: várakozása szerint 2009-ben a magyarországi jegybanki kamatszint 5,50 százalékra csökken.

Ralph Sueppel, a BlueCrest Capital Management londoni befektetési és elemző csoport globális feltörekvő piacokért felelős stratégája és főközgazdásza az e hét eleji, soron kívüli kamatcsökkentés után szintén azt mondta az MTI-nek: 5,00-6,00 százalékpontos további magyarországi kamatcsökkentést is lehetségesnek tart egy éven belül.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!