2p

Komló önkormányzata kilenc telket bocsát ingyenesen azok rendelkezésére, akik a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) igénybevételével új ingatlan építése mellett döntenek.

A baranyai város önkormányzatának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint - igény esetén - a dávidföldi városrészben található kilenc telek mellett további kilenc házhely kialakítására is lehetőség van.

Arról is beszámoltak, hogy a város képviselő-testületének döntése értelmében a Komlón otthont teremtő fiatal családok akár 1,1 millió forint, felerészben vissza nem térítendő támogatáshoz is juthatnak, amennyiben gyermekeik a város óvodáiba, iskoláiba járnak.

A rendelet a 40 évnél fiatalabb családosok számára kedvezőbb feltételeket biztosít az első lakás vásárlásához nyújtható támogatáshoz.
 
 
Mint kiemelték, az igénylő családban az egy főre jutó jövedelem maximuma az eddigi 71 ezer forint helyett 80 ezer forintra emelkedik, így többek számára nyílik lehetőség pályázni.

A sikerrel pályázók alaptámogatásként félmillió forintot kapnak, gyermekenként - három gyermekig - pedig további 200 ezer forintot, azaz összesen legfeljebb 1,1 millió forintot. Az összeg fele vissza nem térítendő támogatás, másik része kamatmentes hitel - olvasható az írásos összefoglalóban.

Megjegyezték, hogy ugyanezt az összeget igényelhetik azon családok is, akik a csok igénybevételével használt lakást vásárolnak Komlón. A pénzt kizárólag a lakás vételárára lehet fordítani.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!