3p

Dübörög a közfoglalkoztatás hazánkban, noha az adatok alapján nem sikerül minden állástalant bevonni a programba, van olyan megye Magyarországon, ahol több a közmunkás, mint az álláskereső.

A kormányzati nyilatkozatokban rendre elhangzik a teljes foglalkoztatottság kifejezés, valamint a mondat, miszerint, mindenki aki akar, az dolgozhasson. Az adatok alapján úgy tűnik, hogy van olyan megye, ahol ezt maximálisan sikerül teljesíteni, sőt a lehetetlen is lehetségessé vált. 

Az idei első kilenc hónap átlagos adatai alapján a regisztrált álláskeresők 53,2 százalékát vonták be valamilyen közfoglalkoztatási programba, vagyis 390 640 emberből 207 949-et - derül ki a belügyminiszter írásbeli válaszából, melyet Gúr Nándor és Mesterházy Attila kérdésére fogalmazott meg. Ez amellett, hogy jól szemlélteti, milyen hatással is van a közmunka a munkanélküliséggel kapcsolatos adatokra, azt is sugallja, hogy a kormányzati propagandával ellentétben 182 691 ember nem tud dolgozni, még az átmenetinek nevezett állami foglalkoztatási programba sem fértek be. Igaz, a munkanélküliek és álláskeresők száma csak egy idealizált irreális valóságban csökkenhetne 0-ra, a mindenki dolgozzon, aki akar elvéhez mérten azonban tetemes létszámról árulkodik az adatsor.

A megyei lebontás alapján azonban van olyan régió Magyarországon, ahol sikerült ezt az utópisztikus állapotot elérni. Békés megyében a belügyminiszter adatai szerint átlagosan 15 075 regisztrált álláskereső volt, a közfoglalkoztatásban résztvevők száma edig 15 168, ami 100,6 százalékos közfoglalkoztatási arányt jelent. Magyarul, még az is közmunkás, aki nem állástalan. Természetesen, ilyen a valóságban nem lehetséges, ez a helyzet a statisztikának és a matematikának az eredménye. Átlagokról van szó ugyanis, így pedig a szélsőértékek különbözőségéből fakadóan lehet a közmunkások átlaga magasabb az álláskeresőkénél.

Az álláskeresők közül arányaiban egyébként a legkevesebben a fővárosban kerültek be a közfoglalkoztatási programokba, a 34 471 álláskeresőből 4525-en lettek közmunkások. Mögötte Pest megye következik 20 százalékos aránnyal (32 ezerből közel 6500-an lettek közfoglalkoztatottak), majd Komárom-Esztergom megye következik 33 százalékkal (8168 álláskeresőből 2752 lett közfoglalkoztatott. Persze ezeknek az arányoknak a fordítottja sokkal érdekesebb. A budapesti 13 százalékos közfoglalkoztatotti arány azt is jelenti, hogy az álláskeresők 87 százaléka nem került be - ennek okát azonban nem tudjuk, elképzelhető, hogy még a "jogosultsági idő" előtt találtak maguknak munkát, vagy esetleg olyan régóta munkanélküli egyénekről van szó, melyeket az állam már nem tud foglalkoztatni.

Ezekben a városokban dolgozzák a legkevesebbet

Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék esetében, ahol döntő részben támaszkodik a piac a közfoglalkoztatásra, meglehetősen nagy arányokról árulkodnak a számok. Borsod megyében az álláskeresők 79,8 százaléka került be a közfoglalkoztatási programba, ami azt jelenti, hogy a 46 957 személyből 37 451-en a másodlagos piacon tudnak elhelyezkedni. Ennek oka részben a túlzottan kevés álláslehetőség a versenyszférában. Szabolcs megyében viszont még ennél nagyobb hangsúly van a közmunkán, hiszen az első 9 hónap átlagos 40 715 álláskeresőjából 32 723-an lettek közfoglalkoztatottak, ami 80,4 százalékos arányt jelent.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!