2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kínában 28 havi csúcsra, 5,1 százalékra ugrott a novemberi éves szintű fogyasztói árindex az októberi 4,4 százalékról - közölte az ázsiai ország statisztikai hivatala szombaton.

A szakértők szerényebb, 4,7 százalékos novemberi adatra számítottak. Az idén az első tizenegy hónapban a fogyasztói árindex 3,2 százalékra emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest. A kormány az idei évre 3 százalékos inflációt tervezett. A novemberi infláció növekedését elsősorban az élelmiszerárak 11,7 százalékos emelkedése okozta tavaly novemberhez képest.

A novemberi adat ismertetése után a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság (NDRC) közleményt adott ki. Ebben úgy vélte, hogy decemberben 5 százalékra lassul az éves fogyasztói árindex, ami azonban még továbbra is magas marad a jövő év első negyedében. Kínában folyamatosan nő az idén az infláció annak ellenére, hogy a hatóságok több intézkedést is hoztak a felpörgött gazdaság lehűtésére.

Pénteken jelentette be a kínai központi bank, hogy a kötelező tartalékrátát 50 bázisponttal emeli december 20-ával a betéteket fogadó pénzintézetek esetében, az idén már hatodszor. Októberben a központi bank kamatot emelt, közel három éven belül először, novemberben pedig kétszer is növelte a kötelező tartalékrátát a bankok számára.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!