1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kína gazdasága 9,9 százalékkal nőhet az idén, miközben nő az inflációs nyomás - közölte előrejelzését kedden a vezető kínai gazdasági "agytröszt", a tudományos akadémia mellett működő gazdaság-előrejelző intézet.

Kína hazai összterméke (GDP) 10,6 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest, és 9,4 százalékkal a szeptemberrel zárult idei első kilenc hónapban.

Az intézet előrejelzése szerint jövőre 10 százalék körüli lesz a gazdaságnövekedés az ázsiai országban.

A kínai gazdasági intézet szerint a fogyasztói árindex tovább emelkedett novemberben, de nem közölt becsült számot.

Kínában a fogyasztói árindex kétéves csúcson állt, 4,4 százalék volt októberben. Az intézet azzal számol, hogy az idén a fogyasztói árindex 3,2 százalék lesz, meghaladja a kormány által eddig felső határként meghúzott 3 százalékot, jövőre pedig eléri a 3,3 százalékot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!