2p

A Magyar Nemzet szerint állami tőkejuttatás nélkül kell létrejönnie a kizárólag az interneten üzemelő, olcsó szolgáltatásokra alapuló új magyar pénzintézetnek, a webbanknak, miután a kormányzat kiszállt a kezdeményezésből.

A webbank megalapításával kapcsolatos feladatok ellátására kinevezett miniszteri biztos, Körtvélyessy László András mandátuma május közepén megszűnt. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pedig azt közölte, hogy a kormány devizahitelesek megsegítését célzó tervei között nem szerepel az állami-civil bank létrehozása - írja keddi számában az újság.

Doubravszky György, a pénzügyi jogok biztosa szerint a javaslat módosult, a cél most már egy pénzforgalmi intézet megteremtése, amely egy úgynevezett forintkártya használatával tenné lehetővé a pénzügyi műveletek jutányos árszint melletti igénybevételét.

Medvegy Miklós, a Webbank Tőketársaság Zrt. vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek azt mondta, az induló tőke biztosításán fáradoznak.

A lap emlékeztet arra: a webbankprogram azzal a szándékkal indult, hogy kedvező kondíciójú hiteleket szerezzen a devizahiteleseknek. Az előzetes menetrend az idei év első felére valószínűsítette a félig állami, félig civil pénzintézet létrehozását. Az eredeti elképzelések szerint a webbank 6 milliárd forintra tehető alaptőkéjének felét az állam finanszírozta volna, a fennmaradó rész civil összefogás eredményeként gyűlt volna össze.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!