3p

A bolíviai külügyminiszter, David Choquehuanca véleménye szerint 2012. 12.21-ig a Coca-Cola kivonul az országból. Cserébe ott lesz a helyi őszibarack ízű üdítőital, a Mocochinche.

A dél-amerikai ország, Bolívia bejelentette, hogy év végéig kitiltja az országból a Coca-Colát. A bolíviai külügyminiszter, David Choquehuanca magyarázata szerint "2012. december 21-e az országban a kapitalizmus végét és egy új korszak kezdetét jelenti". Elmondása szerint ez a nap az önzés, a megosztottság, és egyúttal a Coca-Cola végét is jelenti. Természetesen, aki szereti a szénsavas üdítőket, annak ott lesz a helyi készítésű őszibarack ízű üdítőital, a Mocochinche. Tehát ezzel egyúttal a helyi üdítő korszaka is megkezdődik. A korszakváltás alkalmából pedig majd óriási ünnepséget tartanak majd a Titicaca-tó partján. A külügyminisztertől egyébként nem meglepő az ilyen ideológiai nyilatkozat, ugyanis az egyik bennszülött népcsoport ideológiájának élharcosa.

Evo Morales, Bolívia elnöke szerint az amerikai multivállalat kitiltása nagyobb egyenlőséget fog biztosítani - akár a helyi vállalkozásoknak is. Emellett a szomszédos Venezuelában készült gyümölcslevek fogyasztása mozgásban tartja Dél- Amerika gazdaságát, és megvédi a kultúrát is. Hasonló nézeteket vall egyébként a venezuelai Hugo Chavez is, aki szintén a helyi készítésű termékek fogyasztását javasolja a népének az amerikai termékekkel szemben. Részükről ez a nyugat-orientált kapitalizmus elleni lépés.

Bolívia egyébként nem az első ország, mely elutasítja a világszerte népszerű üditőital-gyár termékeit; Kuba, Mianmar illetve Észak-Korea már megelőzte őket ebben.

A dél-amerikai országban pedig nem ez az első világszintű multicég, mely elhagyja az országot. Tavaly a McDonald's volt kénytelen bezárni az üzleteket és kivonulni, ugyanis a 2000-es évek eleje óta képtelen volt profit realizálására. Így 2011-ben fogta a 8 még megmaradt franchise-t és kivonult az országból. A történetről egyébként dokumentumfilm is készült "Miért nincs Bolíviában McDonald's" címmel, mely bemutatja az idáig vezető okokat. A készítő, Fernando Martinez egyértelműen arra a következtetésre jutott a film készítése során, hogy a vállalat országbeli jelenlétét tudatosan gerjesztett kulturális bojkott nehezítette.

Jó eredmények jöttek a Coca-Colától

A Coca-Cola második negyedéves gyorsjelentésének egyébként rendkívül örült a piac, mivel az elemzők által vártnál jobb eredményeket produkált. Bár a nettó nyeresége alig változott az egy évvel korábbihoz képest: 2,8 milliárd dollár után 2,79 milliárdról számoltak be, ha nem veszünk figyelembe bizonyos tételeket, akkor az egy részvényre eső nyereség 1,22 dollár lett szemben az elemzők által prognosztizált 1,19 dollárral. Az árbevétel pedig 2,7 százalékkal 13,1 milliárdra emelkedett egy év alatt. Ez azonban elsősorban inkább az áremelésének köszönhető, hiszen az eurózóna sújtotta országokban 4 százalékkal visszaesett az értékesítés. Ezzel szemben Észak-Amerikában 1, Kínában pedig 7 százalékos bővülést sikerült elérniük.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!