Egyre inkább úgy tűnik, hogy a nemzetközi szervezetek készek megmenteni Görögországot a csődtől. A görögök ellenállásán azonban még megbukhat a terv, hiszen pénteken ismét tüntetések kezdődtek Athénban az újabb megszorítások ellen, és ezek a jövő héten csak erősödhetnek.
Fájdalmasan szorongatják a görögöket
Görögországban már február elején sztrájkot hirdettek a dolgozók a kormány megszorításai elleni tltakozásképpen. Egy ideig úgy tűnt, hogy a kormány meghátrál, most azonban várhatóan újabb fájdalmas intézkedéseket jelent majd be a miniszterelnök hétfőn, hogy megkapják a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió segélyét.
A kiszivárgott hírek szerint az IMF azt kéri a görög kormánytól, hogy emeljék fel a fogyasztást terhelő adókat, vágják vissza a dolgozók jutalmait, többek között töröljék el a 13. és 14. havi béreket és nyugdíjakat, valamint három évre fagyasszák be a béreket a közszférában.
Emellett a segítség feltétele, hogy a tavaly év végén még 13,6 százalékos költségvetési hiányt jövőre 10 százalékkal faragják le. A Financial Times információi szerint további kritérium, hogy a jelenleg 53 éves átlagos nyugdíjba vonulási életkort emeljék fel 67 évre.
Georgiosz Papandreu miniszterelnök azzal próbálja csitítani népét, hogy kijelentette: a tárgyalások során igyekeznek elérni, hogy a szegényeknek és a középosztálynak minél kevesebb áldozatot kelljen hoznia a talpra állás érdekében. A kormányfő kiemelte, hogy az egészségügyi kiadások csökkentésébe például nem mennek bele, a korrupciót viszont igyekeznek felszámolni a szektorban.
A görög szakszervezeti vezetők szerint azonban az újabb fájdalmas intézkedések elviselhetetlenek lennének a görögök számára, azt kérik a kormánytól, hogy más megoldás híján írjon ki népszavazást a kérdésről.
Napokon belül döntés születhet
"Biztos vagyok benne, hogy a tárgyalások hamarosan lezárulnak, akár napokon belül megszülethet a döntés" - mondta sajtótájékoztatóján José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. A politikus hozzátette, hogy olyan megoldásban bíznak, mely megakadályozhatja a válság továbbterjedését.
A görög kormány korábban úgy nyilatkozott, hogy ha május 19-ig nem sikerül megállapodni a mentőcsomagról, akkor elkerülhetetlen lesz az ország csődje. Közben egyre több nemzetközi elemző úgy vélekedik, hogy egy esetleges segélycsomag is csak elodázná Görögország bedőlését, nem jelentene hosszútávon megoldást.
A szakemberek egyre nagyobb hányada ért egyet azzal a vélekedéssel, hogy a korábban már megszavazott 45 milliárd eurós csomag csak a kezdet lenne a görögök számára, az utóbbi napokban már hivatalos uniós források is többször beszéltek 100 milliárd feletti összegről.
Durvulhat a helyzet
A következő napokban a világ más országaihoz hasonlóan a görögök is a május elsejét ünneplik, azonban várhatóan a munka ünnepe is a tüntetések jegyében fog zajlani, hiszen már három demonstrációt is bejelentettek a fővárosba a kormány tervei ellen.
A csütörtök esti és pénteki tüntetések azután kezdődtek, hogy a tiltakozók találkoztak Papandreu miniszterelnökkel és a szakszervezetek képviselőivel, majd a kiszivárgott hírekre reagáltak az újabb akciókkal. A szervezők szerint az intézkedések további mély recesszióba taszítanák a görög gazdaságot.
A szakszervezetek már korábban bejelentették, hogy újabb országos sztrájkot hirdetnek május 5-re, ez már a harmadik totális munkabeszüntetés lesz néhány hónapon belül. A BBC athéni tudósítója szerint a görög fővárosban a közhangulatból az látszik, hogy az emberek elleneznek mindenféle nemzetközi segítséget, hiába jelentette ki a miniszterelnök, hogy az ország a túlélésért küzd.
Menedzsment Fórum