4p

Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint ma csak korlátozottan láthatóak előre a jövő évi gazdasági és költségvetési folyamatok, a költségvetés finanszírozhatósága a jelenlegi szerkezetben akkor tartható 2009 egészében, ha a gazdasági teljesítmény az év első hónapjaiban, s vele a bevételek nem lesznek lényegesen rosszabbak a tervezéskor figyelembevett keretszámoknál.

Az ÁSZ elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában aláhúzta: a magyar gazdaság szerkezete, meghatározó külföldi kitettsége miatt a világgazdasági krízis alakulásától függ, hogyan alakul majd a 2009-re elfogadott büdzsé további megvalósíthatósága. Kiemelte: az elfogadott jövő évi büdzsé eleget tesz annak, amit a fiskális kritériumok teljesíthetősége szempontjából elvár az országtól az Európai Unió, illetve a külföldi befektetők csoportja, azonban a hiánycél teljesíthetősége a GDP-t tekintve már napjainkban is a vártnál nagyobb áldozatokkal járt.

Amennyire lehetett lefaragták a kiadásokat

Kovács Árpád arra nem számít, hogy 2009-ben a költségvetés kiadási oldalának "elszaladása" miatt finanszírozási nehézségek adódnának, és ezért pótköltségvetésre lenne szükség. Megjegyezte: a számvevőszék már 2008 nyarán, kora őszén, még a világgazdasági válság kirobbanását megelőzően, az eredeti költségvetési keretek összeállításakor jelezte, hogy a 2009-ben várható gazdasági pozíciók sokkal kockázatosabbak, mint az a költségvetés első változataiban tükröződött. Az ÁSZ elnöke rámutatott: azóta a költségvetés utolsó változata alapján reálisabb lett a jövő megközelítése. A kiadási oldalon lényeges lefaragásokat hajtottak végre, bár az elavult államháztartási szerkezet alapvetően változatlan maradt.

Kovács Árpád hangoztatta:" Az elfogadott költségvetés a kiadási oldalon lényegében elment addig a pontig, ameddig szervezeti változtatások nélkül, lefaragásokkal, egyes szociális vívmányok szűkítésével el lehetett menni." Lényegesnek tartja, hogy a központi költségvetés az adósságszolgálat nélkül most már következetesen többletet mutat, a hiány markáns csökkentése azonban ezzel együtt a vártnál erőteljesebben fékezte a gazdasági növekedést. Ugyanakkor a jövőben akkorák lesznek az államháztartás törlesztési kötelezettségei, hogy még évekig tovább növekedhetnek annak dacára, hogy tartósan kiadáskorlátozásokat működtethet a kormányzat – elemezte a helyzetet.

Csak jelentős visszaesés esetén lehet gond a finanszírozással

A "kényszer-megtakarítások", a terhek lakosságra áthárítása révén, ha zavarokkal, feszültségekkel is, de biztosíthatóvá vált a finanszírozás. Ez a relatív "kényszeregyensúly" azonban csak akkor állhat fenn 2009 első felénél hosszabb távon, ha nagyjából tarthatók lesznek az államháztartás még a visszalépések ellenére is túlzottan bizakodó bevételi reményei. Nagyjából 2009 áprilisára-májusára derül ki, hogy az elképzeléseket mennyire írja át a valóság - hangsúlyozta az ÁSZ elnöke

Kiemelte: a kiadási oldalon a kormányzat által várt 1 százalék körüli gazdasági visszaesésnél nagyobb recessziót, 2,5-3 százalékos szintig még technikailag lehet kezelni, még megoldható a finanszírozás, bár ez jelentős gondokat okozna például az önkormányzatok finanszírozásában. A költségvetés pozícióit a gazdaság teljesítménye határozza meg, ennek tükrében Kovács Árpád jelentős kockázatok lát arra az esetre, ha egy pesszimista forgatókönyv következne be, és a vártnál nagyobb, 3-4 százalékos gazdasági visszaesés lenne 2009-ben Magyarországon. A következmények átírnák az államháztartás közvetlen finanszírozásának lehetőségeit is.

Az ÁSZ elnöke úgy ítélte meg: nagy szükség van az úgynevezett "mentőprogramok" beindítására a gazdaság és a társadalom összes területén, a feketegazdaság hatékony visszaszorítására, különböző gazdaságot erősítő intézkedésekre. Kiemelte: ha minden marad a mostani szerkezetben, akkor a gazdasági szervezetek kintlévőségei nőnek, az APEH eddig is behajthatatlan követelései bővülnek, nőni fog a szürke- és feketegazdaság terjedelme, és ezzel párhuzamosan a korrupció is emelkedik.

A központi büdzsé szerkezetét minél előbb érdemben át kell alakítani, a valós megtakarítások nem azonosak a végrehajtott finanszírozás-kurtítási lehetőségekkel, ezek "megoldásai" gyakorlatilag kifulladtak. "Amikor 2009 tavaszán elkezdődik majd a 2010-es költségvetés körvonalainak meghatározása, minden bizonnyal egy új szerkezetű, új metódusú központi büdzsében kell gondolkodni" - mondta végezetül Kovács Árpád.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!