2p

Az országnak jelenleg nem kell csődhelyzettel számolnia, de egy tartós nehéz időszak következik, és az évtizedek alatt kialakult helyzetet az állam újjáépítésével lehetne kezelni - jelentette ki Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke csütörtökön, Szegeden.

Szkeptikus azokkal az előrejelzésekkel kapcsolatban, melyek szerint 2011-ben a magyar gazdaság 3,6 százalékos növekedést ér el. Tragédiától nem kell tartani, hacsak az euro nem süllyed tartósan 350 forint körüli szintre - mondta Kovács Árpád.

Kovács Árpád rámutatott: a kialakult kényszerpályáról való kitörés például olyan, egymással is kölcsönhatásban levő társadalmi kiadások, szociális transzferek megváltoztatását igényli, melyek az alkotmányos alapjogok újragondolását is érinthetik. Olyan új társadalmi és politikai kompromisszumok meghozatala is szükséges, mint a területi igazgatás, a regionalitás, az önkormányzatiság, az állami szerep újrafogalmazása, azaz az állam újraépítése - emelte ki az ÁSZ elnöke.

Az embereket munkában kell tartani, és ügyelni kell a piacok megtartására. Véleménye szerint a fogyasztás további csökkenése visszafogja az állami bevételeket is, azaz a hatások komplexitására kell figyelni.

A kialakult helyzetnek több oka van az ÁSZ elnöke szerint, amit az elmúlt húsz évben kell keresni. Ezek között maga a rendszerváltás, az áttérés a tervgazdálkodásról a piacgazdálkodásra, a tulajdonosi struktúraváltás, a külföldi befektetők térnyerése, az általuk közvetített minták, az uniós csatlakozás alkalmazkodási folyamata és a globalizáció is szerepet játszottak - húzta alá.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!