3p

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) 2 millió forintra bírságolta a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.-t, mivel az hirdetmény nélküli közbeszerzésen kötött egy évre szóló felelősségbiztosítást - a múlt pénteken született döntés a KDB honlapján jelent meg.

A HungaroControl egy éves felelősségbiztosítása ez év március 31-én járt le, ezért még februárban kétfordulós tárgyalásos közbeszerzést hirdetett egy újabb évnyi felelősségbiztosításra. Két ajánlattevő jelentkezett a felhívásra, akiket az ajánlatkérő elfogadott, így azok a második fordulóban ajánlatot is tettek.

Az Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. ajánlata nettó 1.419.480 dollár, míg az Allianz Hungária Zrt. és a Chartis Europe S.A. Magyarországi Fióktelepe közös ajánlata nettó 2.224.500 dollár volt. A tárgyalás során ez utóbbi - közös - ajánlattevők nettó 1.399.950 dollárra ejtették az árat, az Union viszont nem pótolta az ajánlata hiányosságait, így azt érvénytelenné kellett nyilvánítani. A hatályos szabályok szerint, ha csak egy érvényes ajánlattevő marad versenyben, vele nem köthető szerződés.

A HungaroControl az eredménytelenséget március 18-án hirdette ki, tehát vészesen fogyott az ideje, biztosítás nélkül viszont nem maradhatott. Ezért négy nappal később hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított, ajánlattételre az Allianz Hungária Zrt.-t és a Chartis Europe S.A. Magyarországi Fióktelepét kérte fel, amelyek március 25-én nettó 1.399.950 dolláros ajánlatot tettek. A felek még aznap meg is kötötték a légiforgalmi irányítási felelősségbiztosítási szerződést.

Közben elindult az az eljárás, amelyben az ajánlatkérő tájékoztatta a KDB elnökét arról, hogy miért kíván zártkörű közbeszerzést indítani. A fő érve az volt, hogy a londoni piacon kötik az ilyen szerződéseket, a magas kockázat miatt a felelősségbiztosítók csak néhány hétig tartják az ajánlatukat, ezért nem lehet hagyományos határidőkkel szerződni. A légi irányítás ugyanakkor nem maradhat felelősségbiztosítás nélkül.

A KDB elnöke a döntőbizottsághoz fordult, vizsgálja meg a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzés jogszerűségét. A KDB ezt jogszerűtlennek tartotta, mivel ilyenkor csak a szükséges minimális időre lehet szerződni, amely ez esetben negyed-, vagy fél év lehetett volna. A határozat kiemeli, hogy a kialakult bírósági gyakorlat szerint a gazdaságossági, célszerűségi szempontok az ilyen eljárás alkalmazását nem alapozzák meg. Miután - a szerződés megkötése miatt - a jogsértés nem orvosolható, a KDB a 2 millió forintos bírság kiszabását tartotta indokoltnak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!