8p

Ront vagy javít Magyarország megítélésén a soros EU-elnökség?
Milyen újabb öt év elé néz Karácsony Gergely?
Mi lesz a liberalizmussal Magyarországon?
Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Horn Gáborral!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökétől!

2024. július 24. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az idei és a jövőre tervezett tehercsökkentésnek csak a válság után lesz érezhető eredménye, mondta el az mfor.hu-nak adott interjúban Kupa Mihály, az Antall-kormány volt pénzügyminisztere. A Centrum Párt egykori alapítója szerint igenis rendet kell teremteni a szociális rendszerben, azaz el kell érni, hogy a segélyért cserébe valamit tenni is kelljen. Kitért arra is, hogy az ország szerinte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hálójába került, ami majd az új kormány helyzetét is alapvetően meghatározza.

"Én már rengeteget küzdöttem az IMF-fel" 

- Alig hogy hivatalba lépett a Bajnai-kormány, rögtön adóváltoztatásokat léptetett életbe július elsejétől. Ön szerint ebben a válságban van értelme adóreformmal foglalkozni?

- Magunk között szólva ez nem adóreform, de tény, hogy a költségvetést valahogy stabilizálni kellett. Másrészt mindenképp okos dolog a termelők, a vállalkozók terheit átcsoportosítani a fogyasztás irányába.

- És nem kockázatos a válság kellős közepén meglépni az adóemelést- és csökkentést?

- Dehogynem, hiszen most minden kockázatos, és az is igaz, hogy ez visszafogja a keresletet.  Azonban az adósság növekedését fékezni kellett valahogy, és Magyarország valóban nagyon nehezen finanszírozható.

- Az öt százalékos járulékmérséklés, illetve az szja csökkentése használni fog valamit a válságban, vagy csak utána lesz majd hatása?


- Az idei és a jövőre tervezett tehercsökkentésnek csak a válság után lesz érezhető eredménye. (Bár a jövő évi tervek elfogadásával kapcsolatban nagy a bizonytalanság, hiszen arról már az EP-választások után kellene döntenie az Országgyűlésnek, és akkor már más politikai légkör lesz). Mert ugyebár idáig megvágtuk a nyugdíjakat, a gyest és a gyedet, de ahhoz, hogy ésszerű adócsökkentés lehessen csinálni, hozzá kell majd nyúlni a költségvetés többi kiadási tételéhez, a valódi nagy tételekhez, amit csak a parlamenti választások után lehet megtenni.

- Ne szaladjunk annyira előre, előbb beszéljünk még az ingatlanadóról, vagy ma már inkább vagyonadóról. Mit gondol erről, mennyire működőképes adótípus?

- A vagyoni típusú adók nálunk szinte teljesen hiányoznak. Nyugat-Európában az ilyen fajta bevételek általában 5-10 százalékot képviselnek, és ezért ezeket előbb- vagy utóbb be kell majd vezetni Magyarországon. De az más lapra tartozik, hogy azt így kell-e csinálni, mint ahogy most teszik. Például nagyon sok a következetlenség benne.

- Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy az önkormányzatok be sem tudnák szedni azt, hiszen nincs apparátusok az ingatlanadóhoz.


- A magyar önkormányzati rendszert már régóta át kellene alakítani, amire egyelőre semmi esély sincs. Egyrészt mert kétharmadosak a törvények, másrészt az elgondolások sem elég tiszták. Mádl Ferenc volt köztársasági elnök a napokban azt nyilatkozta, hogy a megyékre szükség van, míg mások a régió rendszer mellett törnek lándzsát. De például ma van hat Regionális Tanács rengeteg pénzzel, miközben semmiféle közjogi funkciójuk sincs. Műkődnek a megyék, városok, települések pénz nélkül, de rengetek törvényi felhatalmazással. Vannak aztán a kistérségek, valamivel több pénzzel, de minimális közjogi lehetőséggel. Ebből is látható, hogy az önkormányzati rendszerben mekkora a káosz.

- Oszkó Péter pénzügyminiszter még adótanácsadó korában azt mondta, hogy adóamnesztia nélkül egy tapodtat sem tudunk előrelépni. Hiszen ha valaki meggondolja magát és becsületesen akar adózni, akkor egyből ott terem az APEH, és előveszi az elmúlt öt évet.

- Most is volt amnesztia a külföldre menekített pénzek kapcsán, de semmi eredménye nem volt. Nem bíznak az emberek az államban, ezért hiába ígér bármit is. Kiszámítható, szavahihető kormányzásra lenne szükség. De az is igaz, hogy bizonyos terheket nem lehet egyszerűen kitermelni.



- A makrogazdasági összefüggésekre áttérve, sokan vélelmezik azt, hogy az IMF hitel idő előtt elfogy, és nem fog kitartani 2010 áprilisáig.

- Nézze, én mindig optimista voltam, ezért úgy vélem, hogy kitart. De emellett már észrevehető, hogy a lakosság elkezdett ésszerűen gondolkodni, és növeli megtakarításait. Másrészt a bankok helyzete is javult, ha még nem is normalizálódott. Az állampapírpiacon vannak már óvatos pozitív jelek.

- Az inflációval bajok lehetnek, hiszen az áfaemelés hatásai nem teljesen kiszámíthatóak.

- A csökkenő fogyasztás mellett az inflációs előrejelzés kissé túlzott. Másrészt a Magyar Nemzeti Bank  kissé változtatott a politikáján, és ma már nem az infláció az első számú szentség. Már figyelnek a gazdaság más összefüggéseire is, és nemcsak az ortodox elveket követik.

- Ön szerint mikor lesz a válság mélypontja, vagy már elértünk oda?

- A munkanélküliség tekintetében az év második fele lesz a mélypont. A termelés egy másik kérdés: én úgy vélem - ha optimista vagyok -, hogy az amerikai gazdaság 2010 elején elkezd növekedni, ez lassan érződni fog Európa számára meghatározó gazdaságban, úgy 2010 közepén. Ezért van esély arra, hogy Magyarország 2011-ben 0-1 százalékos eredményt produkálhat majd. Sajnos 2010 még botladozó év lesz, ha nem is egyértelműen recessziós.

- Nekünk ehhez semmit se kell tenni, és magától beindul majd a magyar növekedés?


- Meg kell érteni a világgazdasági változásokat - ha nem politizáljuk el a dolgokat, és átállunk olyan termékekre, amik a jövőt hordozzák. Gondolok itt a környezetbarát technológiákra vagy az élelmiszeriparra.

- Most éppen egy választási kampány hajrájában vagyunk. Ön szerint mikor indul a következő?


- Azt hiszem, rögtön a jövő héten indul az országgyűlési választások kampánya.

- Ön korábban aktívan politizált. Melyik törekvéssel tud szimpatizálni a pártok elképzelései közül?

- Én jelenleg hűvös távolságtartással szemlélem a dolgokat. Szerintem most egyetlen pártnak sincs olyan programja, amely Magyarországon segítene - legalábbis az EP-választások esetében ez derült ki. A magyarokat rá kellene ébreszteni néhány dologra: így például, hogy kicsi gazdaságunk van sajnos, ám ez előny lehet a rugalmasság tekintetében. Másrészt el kellene ismerni a valós értékeket és teljesítményeket. Harmadrészt belső- és külső együttműködés nélkül nagyon nehezen tudunk előrehaladni.

- Az egyik unikuma a mostani kampánynak Bokros Lajos szerepe, hiszen az MDF listáját vezeti a kampányban.

- Bokros Lajos évek óta következetesen hirdeti az öt pontját, amelyet az elmúlt hetekben már tízre bővített. Szerintem ez az öt pont is sok a társadalomnak, ennyit nem tud befogadni. Elég lenne három pont is, és már az is nagy eredmény volna, ha megvalósulna.

- Mi lenne az a három pont?

- Elsősorban a család. Például Obama-elnök mondta, hogy hiába költ el milliárdokat, ha a család nem működik. Nagyon fontos a képzés, az oktatás és a kutatás, harmadrészt pedig a már említett együttműködés, amiben mi nagyon gyengék vagyunk.

- A másik érdekes fejlemény a Jobbik megerősödése. Ők markánsan azt az álláspontot képviselik, hogy adózzanak a jelenleginél többet a multik.

- Az EU-ban a kettős adóztatási rendszerek és az 50 millió feletti támogatások közösségi szinten vannak szabályozva. Ezt lehet sokkal szigorúbbra venni, de észre kell venni, hogy a magyar szürke- és feketegazdaság jelentős részét éppenséggel nem a multik csinálják. Nem a General Motors lop nálunk, hanem például az építőipari vállalkozások vagy a hazai kis vendéglők, és a sort lehetne még folytatni. Egyszer már nézzünk szembe ezzel a ténnyel, az adócsalást nem lehet a multikra fogni. A Jobbik jelszavai közül én azt tartom veszélyesnek, amely szerint Magyarország a magyaroké. Mi van akkor, ha a szerbek ugyanezt mondják, vagy ha a szlovákok jelentik ki, hogy Szlovákia a szlovákoké? Nagy kérdés, hogy ez hova vezetne majd?

- A Jobbik másik ütőkártyája a szociális rendszer átalakításának igénye.

- Elindult egy mozgalom, hogy a segélyért azért kelljen valamit tenni, hogy a gyerek járjon iskolába és legyen tiszta, és teremtsünk munkahelyeket. De ez kissé marxista hozzáállás - ma már divat, hogy csak a termelés számít munkának. Aki tanít, gyógyít vagy a sövényt nyírja, az is értéket teremt. De tény, valahogy rendet kell teremteni. Az nem megy, ha valaki egy Mercédesszel megy be az önkormányzatra segélyt felvenni.

- Milyennek látja most a társadalom hangulatát?

- Félelmetes - de nem forradalmi. A jelenlegi garnitúrát el akarják zavarni. Úgy vélik az emberek, hogy nem kellene ennyit lopni, ennyi fals dolgot csinálni. Csak egy példát mondanék: az APEH-hez érkezett bejelentések 47 százalékáról kiderült, hogy jogos. Képzelje el, már az is micsoda blamázs, ha a panaszok tíz százaléka jogos, de az APEH így is felveszi a jutalmat év végén. A lényeg, hogy van a társadalomban egy kis igény arra, hogy csináljunk rendet, de nem leszámolást.

- Még egy érdekes kérdés: ha nagy pofont kap az MSZP, akkor mit fog tenni?

- Nagy zakót kapnak, az egészen biztos, viszont azt, hogy szétesnek-e, nem tudom megmondani. De az EP-választások utánra van kitűzve az adótörvények tárgyalása, amely vitát ilyen hangulatban nehéz lesz lefolytatni. De a Fidesz helyzete sem könnyű, hiszen a parlamenti választások után másnap be fog menni egy IMF-es hozzájuk, aki azt fogja mondani, hogy uraim, Önök ennyivel tartoznak, ami sajnos lejárt, mi is az elképzelésük az egész helyzetről? Én már rengeteget küzdöttem az IMF-fel és reméltem, hogy többé sohasem kerülünk bele újra ebbe a hálóba. De ismét itt vannak, alkudozni kell velük, és ez vár az új kormányra.

Varga M István

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!