2009. november 23. 04:01

A januártól életbe lépő adóváltozásoknak köszönhetően az átlagjövedelem környékén 5-15 százalékkal nőhet az emberek nettó jövedelme – vélekedik László Csaba, a KPMG partnere. Az egykori pénzügyminiszter elismeri, hogy ő is hibázott 2002 és 2004 között, szerinte rossz döntés volt például adómentessé tenni a minimálbért. Mfor.hu-interjú.

- Ahogy Ön már hétfőn megjósolta, kedden az Alkotmánybíróságon is átment a szuperbruttósítás. Ki jár jól ezzel?

- Önmagában a szuperbruttótól senkinek nem változik a jövedelmi pozíciója, ez csak egy technika, ami arról szól, hogy megemelik az adóalapot, így alacsonyabb adókulccsal lehet ugyanakkora bevételt elérni.

Azonban a szuperbruttósítás össze van kötve egy adócsökkentéssel, ami ténylegesen megvalósul az szja-ban. Egyrészt ötmillió forintig feltolják a sávhatárt, másrészt a kulcsok is alacsonyabbak lesznek. Ez azt jelenti, hogy az átlagjövedelem környékén ez 5-15 százalékos emelkedést jelent a nettó bérekben. A viszonylag magas jövedelműeknél érdemben nem változik az adóterhelés, és az alacsony jövedelműeknél sem, mert ott eddig sem volt adóterhelés a minimálbér adómentessége miatt.

A mostani sávhatár-emeléssel a kormány elmozdult egy egykulcsos személyi jövedelemadó irányába, sőt, döntés született arról, hogy 2011-től az ötmilliós sáv felmegy 15 millióra, ami már egy kvázi egykulcsos adót jelentene, mivel az emberek 90-95 százaléka az alsó kulccsal adózna.

- A kormány szerint egymillió ember lesz az adócsökkentés igazi nyertese, az MSZOSZ véleménye azonban az, hogy az emberek kétharmadának csak nagyon minimális mértékben emelkedik majd a jövedelme, amit az infláció el is visz. Helytállók lehetnek ezek a számok?

- Azokon, akik nem fizetnek szja-t, adócsökkentéssel már nem lehet segíteni. Azt gondolom, hogy gazdaságpolitikai szempontból téves feltételezés, hogy az adórendszernek volna olyan funkciója, hogy az inflációt kompenzálja, ez egy félreértés. Az inflációt a keresetek változásán keresztül lehet ellentételezni, alapjaiban a gazdaság termelékenysége határozhatja meg, hogyan változhatnak a reálkeresetek. Egy-egy évben lehet ellentételezni az inflációt, de ha ez tartósan megtörténne, akkor előbb-utóbb csődbe menne az ország, mert az azt jelentené, hogy termelékenységi oldalról nincs alátámasztva a reálkereset-növekedés, ami elég komoly költségvetési feszültségekhez vezethetne.

- Korábban Ön is az egykulcsos adó támogatója volt. Ezek szerint akkor a mostani változásokkal jó irányba megy az adórendszer?

- Ebben a tekintetben jó az irány, de én azt mindig hozzátettem, hogy az igazi egykulcsos adó nagyon nagy előnye az, hogy rendkívül egyszerű. Ha eljutnánk odáig, hogy mondjuk egy 20 százalékos kulcs lenne mindenre, az osztalékra, az egyéb jövedelmekre és a munkabérekre, akkor jönne ki igazán az egykulcsos adó előnye, mert egyszerűsödne az adminisztráció, könnyű lenne az ellenőrzés és szerintem akkor nőne ugrásszerűen a bevallási hajlandóság is. Ez a mostani mindenképpen egy ebbe az irányba tett lépés, de azért még menni kell tovább.

- Mikorra juthatunk el ehhez a tényleges egykulcsos adóhoz?


- Ez jó kérdés, erről a politikusokat kell kérdezni. Nagyon ritka, hogy ezt teljesen tiszta módon vezették be valahol, mert az akkor azt jelenti, hogy akár a minimálbérre is meg kéne fizetni ezt a 20 százalék körüli kulcsot, ami most nincs így nálunk. Az viszont valamilyen bruttósítást, vagy kompenzálást tenne szükségessé főleg azok esetében, akik nem csak "virtuálisan", hanem valósan is a minimálbért kapják. Tőlük elvenni 20 százalékot valóban szociálisan egy elég „merész”, szerintem vállalhatatlan lépés lenne.

- Tekinthetők a mostani változások tényleges adóreformnak?

- Számomra még mindig az 1988-as az igazi adóreform, amikor szinte minden adó megszűnt és helyette egy teljesen új struktúra jött be. De adóreformnak nevezném például egy teljesen új egykulcsos adó bevezetését. Nyugat-Európában fele-negyede ekkora változásokat is az évtized reformjaként szoktak tálalni, ízlés kérdése, mit tartunk reformnak. Az mindenképpen egy jelentős változás lesz, ami januártól bekövetkezik, annak nincs jelentősége, minek nevezzük.

- A múlt héten lehetett először konkrétumokat hallani a Fidesz adóterveiről: Matolcsy György előadásában elmondta, hogy jelenleg három javaslat van az ellenzéki párt asztalán, de még nincs konkrét döntés, melyik mellé állnak oda. Ön szerint a családi adózás, a járulékcsökkentés és a szélesebb alapú adócsökkentés közül melyik lenne a legjobb?


- A családi adózás régóta téma, volt olyan időszak, amikor a politika elszánt volt, hogy abba az irányba kell elmenni. A klasszikus családi adózással szemben két dolgot szoktak felhozni: egyrészt rendkívül megbonyolítaná a rendszert, másrészt pedig azt is kimutatták bizonyos országokban, ahol van egy magasabb jövedelmű férj és egy alacsonyabb jövedelmű feleség, a családi adózás miatt a férj magasabb kereseténél jelentős adómegtakarítás keletkezik, akkor állítólag a nők munkavállalási kedve elég jelentősen visszaesik. Ennek oka, hogy a férj adómegtakarítása jelentősen kompenzálja, mennyit tud keresni a felesége.

Én mindenképpen az élőmunka terhének csökkentését preferálnám egyrészt a kis adók kiszórásával a rendszerből, illetve a munkáltatói tb-járulék további csökkentésével. Fontos lenne plafont szabni a munkáltatói járuléknál, ma sokan azért visznek ki jövedelmet külföldre, mert ez nincs meg. Egy bizonyos jövedelmi szint felett az emberek azt mondják, hogy ha azt a pénzt kitermelték, akkor nem hajlandók a 70 százalékát befizetni a költségvetésbe. Lehet azt mondani, hogy nekik már nem kenyérre kell, de létezik egy ilyen pszichológiai határ, amin túl nem hajlandók szolidárisak lenni. Emellett szerintem hasznos lenne a társasági adó 2-3 százalékos csökkentése is, ami vállalkozásösztönző hatással lenne. A lényeg, hogy volna még hol adót csökkenteni, de ezt nyilvánvalóan  csak a költségvetés teherbíró képességének függvényében lehet megtenni.

- Szintén a Fidesz említett korábban több százezres, illetve milliós munkahelyteremtést. Ön szerint ez megvalósítható reálisan?

- Ma az egész gazdaságpolitikának és a társadalompolitikának az alapvető problémája Magyarországon a drámaian alacsony foglalkoztatás. Azt gondolom, hogy az állami szabályozó rendszerek nem ösztönzik eléggé a munkaerőkínálatot, a másik oldalról viszont nincs elég kereslet. Úgy nehéz piaci alapon munkahelyet teremteni, ha nincs elég képzett munkaerő, ugyanakkor a munkavállalók részéről a nagy kérdés, hogy ott merjék-e hagyni a szociális rendszer alacsony jövedelmű, de biztos ellátását és kimenni a munkaerőpiacra, ha nem lehetnek biztosak abban, hogy találnak munkahelyet. Ez messze a legnagyobb probléma és kihívás. Hiába csökkentik például tizedére a járulékot, akkor is lesznek olyan területei Magyarországnak, ahova nem fognak menni a befektetők, mert nincs elég képzett munkaerő.

- Az utóbbi hetekben-hónapokban a tervezettnél alacsonyabb adóbevételek miatt több nemzetközi szervezet is kockázatosnak ítélte a magyar költségvetést. Ön szerint mekkorák ezek a kockázatok?


- Ha valami kedvezőtlen irányú meglepetés jelentkezne a következő hetekben, akkor azt már nagyon nehéz lenne korrigálni az év végéig, mert nagyon kevés az idő. Az mindenképpen problémát jelentene a piacok szempontjából, ha a régóta emlegetett 3,9 százalékos hiányt, amit a jelek szerint mindenki elhitt mégsem sikerülne teljesíteni.

- Azt már korábban elismerte, hogy 2002 és 2004 között pénzügyminiszterként Ön személy szerint is követett el hibákat. Mi volt ennek az időszaknak a legnagyobb baklövése?

- Hibákat mindenki követ el, legfeljebb nem szívesen ismerik el. Az egyik legnagyobb hiba talán a minimálbér adómentességének bevezetése volt, utólag azt gondolom, hogy azt vissza kéne csinálni. Emellett úgy látom, hogy a jegybank-kormány-politika háromszögben nem sikerült megfelelően elnavigálni a hajót. A költségvetési politikát illetően elkövettük azt a hibát, hogy agresszívebb célokat tűztünk ki, mint amit meg tudtunk valósítani. Például abban az időszakban két év alatt sikerült nagyjából évi másfél százalékkal csökkenteni a hiányt, de az emberekben nem ez maradt meg, hanem mondjuk az, hogy a két százalékos terv helyett csak 1,3 százalékot sikerült faragni. A piac egy idő után nem arra volt érzékeny, hogy csökkentettük a hiányt, hanem arra, hogy nem értünk el annyit, amennyit szerettünk volna. Ebből a szempontból nagyon elszúrtuk, és ebben nekem is komoly felelősségem van.

Gyakran felvetik, hogy 2002-2003-ban lettek elkövetve az ősbűnök, erre viszont én azt mondom, hogy ha 2005-2006-ban ugyanolyan ütemben folytatódott volna a hiány csökkenése, akkor azzal simán teljesíthettük volna a maastrichti kritériumokat és 2008-ban besétálhattunk volna az eurózónába.

- Sokan bírálták az elmúlt években a 2002-es száznapos programokat. Azokra ma is rábólintana?

- Ismerve az elmúlt nyolc év eseményeit nyilván nem. De amit akkor csináltunk, azért nem volt teljesen idióta dolog. Úgy érzem például, hogy a közszférában ismét kezdenek olyan mértékben csökkenni a reáljövedelmek, ami komoly feszültségeket okozhat majd. Én abban követtem el hibát, hogy amikor összeraktuk ezt a programot, akkor azzal számoltam, hogy annyi lesz az osztogatás négy évre. Az a száznapos program bele is fért volna, ha nem lettek volna további osztogatások, amiket én és utódaim nem tudtam megfékezni, és így együtt már sok volt.

- Utólag megbánta, hogy annak idején elvállalta a pénzügyminiszterséget?

- Nem bántam meg, mert szakmailag rendkívül izgalmas időszak volt, sok jó dolgot csináltunk. Úgy gondolom, hogy az embernek vállalnia kell a múltját.

- Ha felkérnék elvállalná újra?

- Nem vetődik fel bennem, hogy engem valaha felkérnek még pénzügyminiszternek. Ha valakinek mégis eszébe jutna, akkor az adott szituációban, az adott körülmények között megfontolom. Egy miniszteri poszt felajánlása mindig megtisztelő, azon mindig el kell gondolkodnia az embernek, de szerintem csekély a valószínűsége annak, hogy ezen kelljen még egyszer gondolkodnom. Jól érzem magam a jelenlegi helyemen.

Beke Károly

Menedzsment Fórum