Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Huszonnégy órás általános sztrájk kezdődött csütörtökön Görögországban a kormány megszorító intézkedései elleni tiltakozásul: a hivatalok és az iskolák zárva tartanak, az orvosok csak a sürgős eseteket látják el, és szünetel a hírszolgáltatás is.

A közösségi közlekedés már kora reggel leállt, ahogy az állami intézmények sem nyitottak ki - tájékoztatott a legnagyobb görög szakszervezeti szövetség (GSEE) egyik képviselője.

Ennek megfelelően nem járnak a metrók, vonatok és komphajók, az állami iskolák és kórházak nem nyitottak ki, de a legtöbb régészeti hely és múzeum sem fogad csütörtökön látogatókat.

A sztrájk részeként csaknem az összes belföldi repülőjáratot törölték, de a nemzetközi légi közlekedést nem érinti a munkabeszüntetés.

A rádióban és a televízióban helyi idő szerint reggel hat óra óta nincsen híradás, mivel az újságírók sem vették fel a munkát. A szakszervezetek fél 10-től demonstrációkat tartanak.

Ilyen átfogó sztrájkra Alekszisz Ciprasz kormányfő hivatalba lépése óta még nem volt példa. A munkabeszüntetésre az ország három legfontosabb szakszervezeti szövetsége szólított fel.

A fenyegető államcsődre való tekintettel Görögország kormánya augusztus közepén jóváhagyott egy újabb, a következő három évre szóló 86 milliárd eurós mentőcsomagot, amelyért cserébe további takarékossági intézkedések és reformok végrehajtását vállalta.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.