1p

A pénzügyi rendszernek 600-900 milliárd forintba kerülhet az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés tisztességtelen alkalmazása miatti visszatérítés az MNB alelnöke szerint - írta a Magyar Nemzet.

A lap szombati számában Balog Ádám elmondta, hogy ez az összeg nem okoz gondot a bankrendszer stabilitásának, de hosszabb távon átrendezheti egyes bankok piaci pozícióját, egyes bankok átgondolják majd magyarországi szerepvállalásukat.

Hosszú távon a mérgező eszközök, a lakossági devizahitelek kikerülése a banki mérlegekből egészségesebbé teszi a magyarországi pénzintézetek működését - mondta Balog Ádám.

A szakember közölte azt is, hogy a benyújtott törvényjavaslat elfogadását követően a jegybank iránymutatással szolgál majd az átszámítás módszertanáról és ellenőrzi annak alkalmazását.

Balog várakozásai szerint a bankok egy része vitatja majd, hogy jogtalanul emelt kamatot és pereket indít.

"A jegybank figyelemmel fogja kísérni hogy az összes érintett hiteltípusra kiterjedően helyesen számolnak-e a bankok, illetve szakmai segítséget nyújt a jogtalan kamatemelések miatt pereskedő bankok érvelésének áttekintésére" - fogalmazott az alelnök.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!