1p

Az 1,2 százalékos gazdasági növekedés a hitelezés növekedése nélkül valósult meg tavaly, mivel a vállalati hitelállomány 400-450 milliárd forinttal csökkent - hangzott el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteki tájékoztatóján, ahol a vállalati hitelezés alakulását elemezték.

Amíg a válság előtti években, 2003-2008 között évi 10-20 százalékkal nőtt a vállalati hitelállomány, addig 2008 utolsó negyedéve óta folyamatosan, 5-10 százalékkal csökken, 2010 végén 5 százalékkal volt alacsonyabb a 2009. év véginél - közölte Nagy Márton, az MNB igazgatója.

Elmondta: amíg korábban a bankok hitelezési hajlandósága - azaz, hogy nem akartak hitelt nyújtani - magyarázta a hitelezés visszaesését, az utóbbi időben a bankok hitelezési képessége a nagyobb korlát. Az utóbbi a bankok romló tőkehelyzetével függ össze.

A banki hitelkínálat szűkülése miatt elsősorban a kis- és középvállalati szektor szenved, mivel ennek a szektornak a hitelképességét szűri meg erősen a bankrendszer, ami a szigorúbb forgóeszköz hitelezésben csapódik le.

Mivel a banki kockázatvállalási hajlandóság nehezen ösztönözhető, ezen csak a kockázatok részleges állami átvállalása segíthet - állapítja meg az MNB tanulmánya.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!