4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Idén és jövőre csökkenhet a magyar gazdaság teljesítménye, 2011-ben azonban már 3,4 százalékos lehet a növekedés – vélekednek az MNB szakemberei. A 2011-es előrejelzés azonban még bizonytalan, mivel az adócsökkentésnek egyelőre nincs fedezete, így akár újabb megszorításokra is szükség lehet. Mfor.hu - tudósítás.

Szerdán mutatták be az MNB legfrissebb inflációs jelentését, mely látszólag nem sok változást mutat a májusi előrejelzéshez képest, a szerkezetben azonban módosított a jegybank. A legkomolyabb kockázat a szakemberek szerint a már elfogadott adócsökkentés 2011-re, melynek egyelőre nincs fedezete, illetve az emelkedő hiány 2010 után.

Készülhetünk a megszorításra

Az idei évre 6,7 százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak az MNB szakemberei, míg 2010-ben 0,9 százalékkal csökkenhet a magyar gazdaság teljesítménye. 2011-re azonban már masszív, 3,4 százalékos növekedést vetítenek előre, azonban jelentősek a kockázatok – hangzott el a jegybank szerdai sajtóbeszélgetésén.

A 2011-es előrejelzés azért felemás az elemzők szerint, mert már elfogadták a személyi jövedelemadó sávhatárának emelését, azonban erre egyelőre nincs fedezet. "Ez körülbelül a GDP 0,6 százaléka, több mint 150 milliárd forint lehet, amit valamilyen formában kompenzálnia kell a kormánynak. Ez a kompenzáció megtörténhet a pénzügyi transzferek szigorításával, illetve a szabályozott árak emelésével is" – vázolta fel az mfor.hu kérdésére Kovács Mihály András, az MNB monetáris stratégia és közgazdasági elemzések szakterületének helyettes vezetője.

Ráadásul további nehézséget jelenthet még, hogy a jegybank szakértői 2011-re már emelkedő költségvetési hiánnyal számolnak. "Az idei hiánycél a tartalékok részleges zárolásával tartható, míg jövőre feszes kontroll mellett szintén tartható a 3,8 százalékos cél" – mondta el Kovács Mihály András. Az előrejelzés szerint 2011-ben azonban 4,3 százalékra emelkedhet a hiány a jelenlegi állapot szerint. A nemzetközi szervezetek ezt valószínűleg nem fogják elfogadni, így az említett 150 milliárdos lefaragás mellett további megszorításokra is szükség lehet – hangzott el a sajtóbeszélgetésen.

A hiánnyal kapcsolatos kockázatokban nagyjából megegyezik az MNB szakembereinek véleménye a kormány terveivel. Az elemzők szerint elsősorban az egészségügyi kiadások, a pénzmaradványi állomány felduzzadása, az önkormányzatok helyzete, illetve a közlekedési vállalatok (MÁV, BKV) támogatása veszélyeztetik a hiánycél teljesülését.

"2011 még nagyon messze van, elképzelhető, hogy a gazdasági környezet kedvezőbb lesz, így a hiány is a mostani előrejelzésnél alacsonyabb lehet" – tette hozzá Kovács Mihály András.

A vártnál kevésbé csökkenhet a fizetésünk

A szerdán megjelent inflációs jelentésben azt is megállapítják a jegybank szakértői, hogy a munkaerőpiac a korábban vártnál jobban alkalmazkodik a válsághoz. Mindez azt jelentheti, hogy egyrészt kisebb mértékben csökkenhetnek a reálbérek, mint májusban várták, másrészt pedig a foglalkoztatás csökkenése is mérsékeltebb lehet.

Emellett az MNB felülvizsgálta a potenciális növekedésre vonatkozó előrejelzéseit is. "Korábban 1,5-2 százalékos potenciális növekedésre számítottunk a válság után, most azonban úgy véljük, hogy a jelenlegi mély visszaesés után visszatérhet a korábbi pályára a gazdaság" – emelte ki Kovács Mihály András.

Az inflációt tekintve a következő években továbbra is dezinflációs kilátásokat fogalmaztak meg az elemzők, az idei 4,5 százalék után 2010-ben 4,1 százalékra mérséklődhet a pénzromlás üteme.

Átvállalják a cégek az áfaemelést?

Az inflációs jelentésben a jegybank szakértői azt is megállapítják, hogy a júliusi áfaemelés a vártnál kevésbé épült be a fogyasztói árakba. "Korábban arra számítottunk, hogy az adóemelés 80-90 százalékban megjelenik az árakban, ehhez képest ez a hatás csak körülbelül 50 százalékos volt" – emelte ki az MNB szakembere.

Kovács Mihály András szerint elképzelhető, hogy a következő hónapokban még az áfaemelés egy részét a fogyasztókra hárítják a cégek, azonban a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyen esetekben az árváltozások nagy része már az első hónapban meg szokott jelenni. Ennek függvényében 75-80 százalékos áthárításra számítanak jelenleg.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!