1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Májusban 6,0 százalékkal nőttek a bruttó és 7,6 százalékkal a nettó átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,6, illetve 8,3 százalékos volt a növekedés - jelentette szerdán a központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó keresete és a prémiumok jutalmak és más egyszeri juttatások nélkül számolt rendszeres bére egyformán 5,6 százalékkal emelkedett, a havi nettó fizetések pedig 7,2 százalékkal haladták meg a tavaly májusit. A közszférában 9,5 százalékkal nőttek a bruttó és 11,2 százalékkal a nettó keresetek az egy évvel korábbihoz képest, ugyancsak a közfoglalkoztatottak nélkül.

A bérek növekedésére a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos emelése, a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék is hatással volt - fűzte hozzá jelentésében a KSH.

MTI


AJÁNLOTT VIDEÓK

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!