3p

A statisztikai hivatal a március elején közölt menetrendnek megfelelően ma publikálta a részletes januári kiskereskedelmi adatokat, amelyek lényegesen eltérnek az előzetesen közöltektől.

Miután hó elején a kiskereskedelemmel kapcsolatos szokásos adatközlési gyakorlatán változtatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), és már március 5-én közölte a januári adatokat, az azt feldolgozó cikkünknek „Az idei év is ramatyul indult a boltok számára” címet adtuk. Az előzetes adatok alapján ugyanis a naptárhatással kiigazított index 4,1 százalékos visszaesést mutatott a decemberi mínusz 2,1 százalék után. A most közölt részletes adat, ha nem is ad teljesen más képet a folyamatokról, a visszaesés mértékét szignifikánsan mérsékli. 2012 januárjához képest ugyanis a zsugorodás "csak" 2,6 százalékot tesz ki.

Ugyanakkor ez a friss adat sem volt elég ahhoz, hogy a megelőző, decemberi hónaphoz képest a szezonálisan kiigazított szám növekedést mutasson. A visszaesés ugyanis 0,4 százalékot tesz ki. (Ebben a mutatóban nem közölt előzetes adatot a KSH március elején.)

Ha részletesebben nézzük a számokat, akkor azt láthatjuk a 2012 decemberéhez képest élelmiszerből ugyanannyit, üzemanyagból 0,2, nem élelmiszerből pedig 0,8 százalékkal vásároltunk kevesebbet a szezonálisan kiigazított (tehát a karácsonyi, illetve évvégi hatásokat kiszűrő) adatok alapján. Ezek a havi változások pedig azt eredményezték, hogy 2012 januárjához, tehát az előző évhez képest élelmiszerből 2,8, üzemanyagból 1,3, míg nem élelmiszerből 3 százalékkal vásároltunk kevesebbet.

Éves összehasonlításban a KSH által közölt csoportok szerinti bontásban növekedést csak a ruházati termékeknél (+0,9 százalék), valamint a csomagküldő és internetes vásárlások esetében láthatunk. Bár az itt mért 28,2 százalékos megugrás jelentősnek mondható, azonban egy éve ezen a soron még 55 százalékos bővülést is láthattunk, tehát a dinamika csökken. Ráadásul ezeken a csatornákon keresztül történő értékesítés januárban 7,9 milliárdot tett ki, míg a teljes kiskereskedelmi forgalom 563,2 milliárd forint volt.

A lakossági fogyasztásban, melynek egyik legfontosabb mérőszáma a kiskereskedelmi forgalom alakulása, idén a pesszimistább elemzők stagnálást, míg az optimistábbak kisebb emelkedést prognosztizálnak. Ez utóbbiak elsősorban a reálnyugdíjak, illetve a minimálbér reálértékének növekedésére alapozzák véleményüket. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy a politikai választások közeledtével a lakossági bizalmi indexei menetrendszerint emelkednek, a GKI legfrissebb felmérése szerint például most március immár ötödik hónapja nő egyhuzamban a lakossági "optimizmus", pontosabb mérséklődik a pesszimizmus mértéke.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!