Múlt hét szerdán tette közzé dolgozói pályázatára érkezett legérdekesebb írásokat a jegybank az MNB-szemle különszámában. A számos tanulmány közül a következőkben a talán legtöbb embert érintő értekezést, a lakossági devizahitelek elterjedését és következményeit boncolgató pályaművet ismertetjük.
Az MNB munkatársai szerint a lakossági hitelezés feltételei a kilencvenes évek végére teremtődtek meg. Addig a bankok a gazdaság instabil helyzete, valamint az elégtelen fiókhálózat miatt nem igazán kínáltak lakossági hiteltermékeket. Ráadásul a magas kamatok miatt a magánszemélyek sem támasztottak keresletet. Aztán a nominális kamatok mérséklődésével, a lakossági jövedelmek tényleges, illetve várt növelésével megindult a háztartások hitelkereslete.
2001-ben aztán az állami támogatású lakáshitelek megjelenésével "berobbant" a lakossági hitelpiac. Olyannyira, hogy a költségvetési terhek miatt a feltételeket szigorították, így a bankok a gépjárműpiacon akkor már bevezetett devizahitelek irányába mozdultak el. 2004-től megindult a devizahitelek első hulláma, amely a 2006-os megszorításokig volt tetten érhető és döntő részben lakáscélú hiteleket érintett. Az MNB munkatársainak becslése szerint eddig, vagyis 2006-2007-ig a lakosság eladósodása egyensúlyi folyamatnak volt tekinthető. De aztán jöttek a 2006-os megszorítások, a lakosság reáljövedelme pedig csökkent. Ennek ellenére a háztartások fogyasztása nem esett vissza, mivel jövedelmük csökkenését hitelek felvételével kompenzálták. És ez elhozta a devizahitelek második "robbanását".
A háztartási hitelek felfutása egyébként hasonló volt a többi régiós országáéhoz. Legalábbis, ami a GDP-re vetített hitelszint változását érinti 2001 és 2008 között. A gyors hitelbővülés azonban eltérő méretekben járt együtt a devizahitelek térhódításával. Az MNB munkatársai három országcsoportot azonosítottak. Az elsőbe a balti államok tartoznak, ahol már 2001 előtt is jelentős szerepet játszottak a devizahitelek, azon belül is szinte 100 százalékig az euró alapú hitelek. A második csoportba hazánk mellett Bulgária, Lengyelország és Románia tartozik, ahol a lakossági hitelbővülés időszakában futott fel a devizahitel-állomány. Ugyanakkor miközben a bolgároknál és a románoknál az euró-, addig a lengyeleknél és a magyaroknál a svájci frankhitelek domináltak. A harmadik, legszerencsésebb országcsoportot pedig a csehek és a szlovákok alkotják, hiszen náluk sem a hitelbővülés előtt, sem után nem folyósítottak külföldi valutában hitel.
De miért pont nálunk?
Az MNB szakemberei néhány empirikus tanulmány alapján megállapítottak pár okot, amiért a régiós országok lakossági eladósodottságának szerkezete más és más mintát mutat. Az biztos, hogy a bankok tulajdonosi körének (külföldi vs. belföldi) nem volt szignifikáns hatása a devizahitelek eltérő felfutására. Az viszont kimutatható, hogy azokban az országokban, ahol a banki betétek összege nem volt elégséges a hiteligények kielégítésére, ott a bankok külföldről vontak be forrásokat. Ezeket a forrásokat viszont az árfolyamkockázatokat a hitelesekre hárítva devizahitelként folyósították. Ráadásul számos országban (leginkább hazánkban) a költségvetési jelentős hiánya felszívta a magánszektor megtakarításainak jelentős részét, így a lakossági hiteligények kielégítését még inkább külső forrásokból kellett finanszírozni.
Természetesen a kamatkülönbözetek is a szignifikáns okok között található. Ahol lényegesen magasabb volt a hazai hitel kamata, ott hatalmas versenyelőnye volt a devizahiteleknek. Ráadásul a devizahitelek felfutása előtt, illetve alatt a forint – persze jelentős részben a devizahitelek átváltása miatti forintkeresletnek köszönhetően – inkább erősödött, mint gyengült volna. Vagyis a korábbi időszak stabil árfolyama miatt a lakosság nem látta különösebben kockázatosnak a devizahiteleket. (mfor.hu szerk: sajnos a szabályozói oldal sem)
Az MNB munkatársak által idézett egyik tanulmány kimutatta, hogy azokban az országokban ahol hosszú távú fix kamatozású belföldi devizában denominált hitelek elérhetők voltak, ott nem terjedt el a devizahitel. A régiós országok közül a teljes időszakban csak Csehországban és Szlovákiában volt ilyen konstrukció, így nem meglepetés, hogy ez a két ország került a legszerencsésebb országcsoportba. Mint ismert, és fentebb is írtuk, hazánkban ezt a lehetőséget költségvetési okok miatt 2003-ban megszüntették.
De a devizahitelek felfutása szempontjából nem csak 2003-ban követtünk el hibát. A kockázatokat felismerve Lengyelországban és Lettországban már 2007 végén szigorították a bankok devizahitel-kihelyezésének feltételeit, továbbá Lettországban és Romániában a kockázati súlyozást és a devizakitettséghez kötődő tartalékolási követelményeket szigorították. Keleti szomszédunk abból a szempontból is szerencsésebb helyzetben volt (van) nálunk, hogy a devizahitelek 80 százaléka euróhitel, ami ellen részben természetes fedezettséget nyújtott az eurózónában jelen lévő jelentős román migráns populáció által hazautalt jövedelem.
Lengyelország pedig a szabályozás terén nemcsak azért járt a magyar előtt, mert már 2007 végén szigorított, hanem a devizahitelek magyarországi elterjedésének második hullámát lehetővé tevő szabad felhasználású jelzáloghitelek elterjedését is szabályozás gátolta.
A cikk folytatása, Devizahitelek - miért hazánknak okozták a legnagyobb károkat? címen itt érhető el.
mfor.hu
