4p

A parlamenti pártok adóelképzeléseinek összehasonlítása alapján az derül ki, hogy az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz, a KDNP és az MDF is adócsökkentés-párti, de a parlamenti pártok más ütemben és más elvek mentén mérsékelnék a terheket. Úgy tűnik, egyetértés csak a szolidaritási adó eltörlésében van.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a múlt héten közzétett Megegyezés című írásában több éves, fokozatos, 1000-1200 milliárd forintos adócsökkentési programra tett javaslatot. Az ellenzéki pártok elutasították a kormányfő elképzeléseit.

A kormányfő azt javasolja, hogy a munkáltatói járulékkulcsot három lépésben, 2009 áprilisától 5 százalékponttal, 2010-től újabb két százalékkal, majd ezután még három százalékkal csökkentsék.

A Fidesz programjában a 2006-os országgyűlési választásokat megelőző kampány óta hangsúlyosan szerepel a járulékcsökkentés: akkor radikális, azonnali 10 százalékpontos csökkentést szorgalmaztak, azóta azonban óvatosabban fogalmaznak. Varga Mihály, a párt alelnöke, gazdaságpolitikusa legutóbb konkrét számokat nem említve azt mondta, a Fidesz adóelképzeléseiben a munkaadói terhek csökkentése, a foglalkoztatás bővítése, és a családi adózás bevezetése szerepel.

A Fidesz a tavaly decemberben közzétett Erős Magyarország programban sem nevez meg konkrét számokat. Szerintük első lépésben az adórendszeren belüli szerkezeti átalakításokat kell megtenni, majd a gazdasági növekedés és az államháztartási helyzet függvényében szükség van a vállalkozások adóterheinek jelentős csökkentésére.

Hargitai János, a Fidesszel szövetséges KDNP szakpolitikusa azt mondta, a kereszténydemokraták ugyancsak nagyarányú járulékcsökkentésben gondolkodnak. Konkrét számokat ő sem akart mondani, mert szerinte ez attól is függ, hogy más adónemekkel mi történik.

Az MDF Nemzeti Adószabadság című programja viszont egészen konkrét, hiszen javasolja az egészségügyi hozzájárulás megszüntetését, valamint a munkaadói tb-járulék hét százalékpontos csökkentését. Az MDF emellett egy új, háromkulcsos áfa-rendszert vezetne be, amiben az általános kulcs 25 százalék lenne, az alapvető élelmiszerekre és a turizmusra vonatkozó kulcs 12 százalék, és megmaradna a jelenleg is létező öt százalékos kulcs.

Az SZDSZ elnöke, Fodor Gábor még nem beszélt adóelképzeléseiről, így nem lehet tudni, egyetért-e elődjével, Kóka János jelenlegi frakcióvezetővel, aki három éves, legalább ezermilliárd forintos adó- és ugyanekkora mértékű állami kiadáscsökkentést javasolt. Kóka a 2006-os választási programjában egységes egykulcsos adórendszert szorgalmazott, amelyben 2009-2010-re 20 százalék lenne az áfakulcs, ugyanennyi a személyi jövedelemadóé, 20 százalék lenne a társasági nyereségadó és a nyugdíjjárulék is, az iparűzési adó pedig megszűnne.

A személyi jövedelemadó terén sincs egyetértés

A személyi jövedelemadót a kormányfő programja szerint 2009-től úgy csökkentenék, hogy a jelenlegi 1,7 millió forint helyett kétmillió forint éves jövedelemig kellene 18 százalékos adót fizetni, később a sávhatárt 2,5 millió forintra, majd a program végén hárommillióra emelnék.

A Fidesz a személyi jövedelemadózás rendszerében a gyermekek utáni adókedvezmény visszaállítását és a családi adózás bevezetését támogatná, erről a szövetséges KDNP törvényjavaslatot is készített. A KDNP-s Hargitai János arra is utalt, hogy a családi adózás elemeinek megtartása mellett az egykulcsos szja felé kellene haladni. Hargitai János arról is beszélt, hogy egyetért a minimálbér adómentességének megszüntetésével, mert az elhibázott rendszer, amivel visszaélnek.

Az MDF szintén megszüntetné a minimálbér adómentességét, azonban a Fidesszel és a KDNP-vel szemben eltörölné a különböző szja-kedvezményeket, és egyszeri adóamnesztiát követően egykulcsos, 18 százalékos személyi jövedelemadót vezetne be, ami az SZDSZ elképzeléseire hasonlít. Annak érdekében azonban, hogy a legszegényebbeket ne érje hátrányosan az új rendszer, az MDF havi 60 ezer forintig mindenkinek adómentességet biztosítana.

A társasági adót a miniszterelnök 18 százalékban határozná meg a jelenlegi 16 helyett. Erre vonatkozóan nem volt fideszes reagálás, de a párt eddigi nyilatkozatai arról szóltak, hogy adóemelést nem szavaznak meg. Az MDF - hasonlóan az SZDSZ elképzeléseihez - az iparűzési adó megszüntetését szorgalmazza.

Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc adóelképzelései között egyetlen elem van, amiben egyetértés lehet: a kormányfő 2009 januárjától egy lépésben eltörölné a 4 százalékos vállalati különadót. Ezt az eddigi nyilatkozatok alapján a Fidesz is támogatná. Hargitai János szerint a KDNP is támogatja a különadó eltörlését, és ebben az MDF és az SZDSZ is egyetért.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!