2p

Megszületett a megállapodás Görögország, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió között a többéves pénzügyi támogatási csomagról - jelentette be vasárnap Athénban Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök.

Leszögezte: a tárgyalások a kormány azon erőfeszítéseinek részét képezték, hogy elkerüljék a csődhelyzetet. Hozzátette: a megállapodáshoz kapcsolódó szigorú takarékossági program a görög lakosságtól is nagy áldozatokat kíván.

A kormányfő nem ismertette a megállapodás részleteit, de azt kiemelte, hogy mindeddig példátlan méretű nemzetközi támogatási nagyságrendről van szó. A részletek minden bizonnyal még vasárnap ismertté válnak.

Papandreu szerint fennállt a veszély, hogy a probléma továbbterjed, még nehezebb helyzetbe hozza Görögországot, sőt az euróövezet más államait is. Ezért volt szükség a mielőbbi megállapodásra, amelyet "a semmiből építettek fel". Az euróövezet országainak pénzügyminiszterei már vasárnap délután találkozna Brüsszelben, hogy jóváhagyják a megállapodást, amely Papandreu fogalmazása szerint "lélegzethez és időhöz juttatja Görögországot a szükséges és jelentős reformok végrehajtására".

A miniszterelnök hangoztatta, hogy most több nehéz év vár a lakosságra, de elsősorban az állami szektorra, mert az a "nagybeteg". Miközben az állami szférában a jövedelmeket és nyugdíjakat súlyosan érintik a takarékossági intézkedések, a magánszektorra azok hatása közvetlenül nem terjed ki - jelentette be.

A gazdaság szigor nélkül a csőd elkerülhetetlen lenne - ismételte meg Papandreu, aki szerint az államnak évi 60 milliárd eurós kölcsönigénye van. A miniszterelnök azt is kifejtette, hogy a sikeres tárgyalások bizonyítják: nem csupán a görög emberek gondjaira sikerült felhívni a nemzetközi közösség figyelmét, hanem arra is, hogy ez nem csupán Athén problémája, hanem a nemzetközi piacok működésének, illetve az euró megvédelmezésének ügye is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!