4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Tiszta viszonyokra van szükség a közigazgatásban, s ennek a tiszta elszámolás az alapja - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön sajtótájékoztatón, Veszprémben.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vezetője az ötezer lakosúnál kisebb veszprémi települések vezetőinek az adósságrendezésről tartott fórum előtt azt mondta: a kormány megalakulása óta azon dolgozik, hogy tiszta viszonyokat teremtsen a közigazgatásban, ezért indították az államreformot, azon belül az államigazgatási és önkormányzati reformot.

Hozzátette, fontos volt, hogy olyan viszony alakuljon ki az önkormányzatok és az államigazgatás között, amely a pontos feladatelhatároláson, a pontos intézményi elhatároláson és a pontos elszámoláson alapul. Az elmúlt két évben pontosan definiálták, mely feladatokat lát el a jövőben az államigazgatás, és melyeket az önkormányzatok; az államigazgatásban az intézményépítési folyamat a január elsejével működésbe lépő járási hivatalokkal véget ér.

Navracsics Tibor a pontos elszámolásról azt mondta: szakítani akartak a korábbi évek azon gyakorlatával, hogy "a kormány meglehetősen bőkezűen osztott feladatokat az önkormányzatokra, azonban meglehetősen szűkkeblű volt akkor, amikor a feladatok ellátásához szükséges anyagi fedezetet is biztosítani kellett volna". Az önkormányzatok, ha el akarták látni azokat a feladatokat, amelyeket jogszabály tett számukra kötelezővé vagy a helyi közösség várt el tőlük, akkor egyre inkább "adósságcsapdába sétáltak". A pontos elszámolás ideje most eljött - állapította meg.

Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár kiemelte: a tiszta viszonyok megteremtésének fontos része az önkormányzatok kimentése az adósságcsapdából. Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök október 27-én bejelentette: az 5000 lakosnál kisebb települések adósságát teljes egészében átvállalja a kormány.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az érintett településeknek a 2012. december 12-ei állapot szerint december 17-ig kell az államkincstáron át a Nemzetgazdasági Minisztériumnak és a Belügyminisztériumnak jelentést készíteniük adósságaikról, ebben a hitel, a kölcsön, a kötvény, a váltó és azok járulékai szerepelhetnek. A nemzetgazdasági tárca december 20-ig összesíti a beérkezett adatokat, s 28-án kifizetik a hitelezőknek a tartozásokat.

A 2012. október 31-ei állapot szerint Veszprém megyében 72, ötezer fő alatti településnek összesen négymilliárd forint adósságát vállalja át a kormány - jelentette be Kontrát Károly.

Közlése szerint az adósságátvállalás országosan több mint 1600 önkormányzatot érint, becslések szerint ez 100 milliárd forintot tesz ki.

Kifejtette: az adósságátvállalás az 5000 fő felettiekkel együtt 1857 önkormányzatot érint, ez több mint 600 milliárd forintot jelent; az ötezer fő feletti településeknek január 11-ig kell adatot szolgáltatniuk, február 28-ig megállapodásokat kötnek velük, ez után rendezik adósságukat, amelynek mértéke 40-70 százalék között lesz, az iparűzési adó erősségtől függően - sorolta az államtitkár.

Az 5000 fő alatti települések esetében a vállalkozási célú tartozásoknál 40 százalékos adósságátvállalás jöhet szóba, ez mindössze 20 önkormányzatot érint - válaszolta egy kérdésre az államtitkár.

Kitért arra: az önkormányzati és a stabilitási törvényben vannak olyan szigorítások, amelyek megakadályozzák, hogy az önkormányzatok újra eladósodjanak, a kincstár pedig ellenőrzi az adósságkiváltás folyamatát. Az adósságátvállalás 9 millió embert érint, s mindössze 1 millió ember él olyan településen, amely nem adósodott el, utóbbiak számára kidolgoznak egy kedvezményes, zárt körű pályázati rendszert.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!