2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Azt eddig is tudtuk, hogy az építőipar lefele húzza idén a magyar gazdaságot, de hogy a külkereskedelem is, az meglepetés a havi áruforgalmi statisztikák alapján.

Az előzetes adatnál 0,2 százalékponttal magasabb növekedést közölt a magyar gazdaságra vonatkozóan a Központi Statisztikai Hivatal kedd délelőtt. Ugyanakkor a most jelzett 2,2 százalék még mindig gyengécske, hiszen az elmúlt 3 évben csak egyszer teljesített halványabban a gazdaság, idén az első negyedévben 1,1 százalékos plusszal.

Ráadásul a kiigazított, vagyis a naptár- és szezonhatástól megtiszított, kiegyensúlyozott index még gyengébb teljesítményt jelez, 1,6 százalékos növekedést. Mondani sem kell, ennél gyengébb adatot – az idei első negyedévet leszámítva – 2013 elején produkált legutoljára a nagyar gazdaség.

A statisztikai hivatal részletesebb elemzése szerint a gyenge teljesítményért az ipar és az építőipar volt a felelős, hiszen előbbi hozzáadott értéke mindössze 0,8 százalékponttal nőtt, utóbbié pedig egyenesen 12 százalékkal zuhant. Ugyanakkor a szolgáltatásoké 2,6, a mezőgazdaságé pedig 21 százalékkal nőtt. Hiába azonban az agrárium kiugró teljesítménye, mivel súlya továbbra is alacsony, ezért mindössze 1 százalékkal járult hozzá a teljes gazdaság harmadik negyedéves 2,2 százalékos bűvüléséhez. Ennél többet, 1,3 százalékot adtak hozzá a szolgáltatások, viszont az ipar csak 0,2-t. Az építőipar pedig összességében 0,4 százalékponttal mérsékelte a GDP növekedési ütemét.

A másik oldalon, a felhasználásin azt láthatjuk, hogy miközben a háztartások tényleges fogyasztása 3,8 százalékkal nőtt, addig a közösségi fogyasztásé 1,6-tal mérséklődött. Így nemzetgazdasági szinten a végső fogyasztás 3 százalékos növekedést mutat.

Szintén emelkedett a bruttó felhalmozás 1,5 százalékkal annak ellenére, hogy a bruttó állóeszköz felhalmozás, vagyis a beruházások 8,8 százalékkal estek vissza.

A bruttó fogyasztásnak és a bruttó felhalmozásnak az eredménye pedig 2,7 százalékos belföldi felhasználás lett. Ugyanakkor meglepetésre a külkereskedelem visszafogta a GDP-növekedést, mivel az export 4,6 százalékos plusza mellett az import 5,3 százalékkal tudott bővülni a harmadik negyedévben. Ez pedig összességében 0,2 százalékponttal lassította a gazdasági teljesítmény bővülését, pedig a havi áruforgalmi egyenlegstatisztika július kivételével kétszámjegyű növekedést mutatott a harmadik negyedévre.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!