4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Lefelé módosította a kormány az idei államháztartási hiánycélt: a GDP 6,6 százalékáról 6,4 százalékra. A GDP növedekését még nem módosította felfelé a tárca, azzal megvárják a féléves adatokat. A kormány egyelőre nem vetette el az ingatlanadó jövő évi bevezetését, s nem aggódik amiatt, hogy az Európai Bíróság jövő héten tárgyalja az iparűzési adó összeférhetetlenségét. Mfor.hu tudósítás.

Eddig elégedett a kiigazításokkal Veres

Az év első öt hónapjában GDP arányosan három százalékos volt az államháztartás hiánya szemben a prognosztizált 3,1 százalékkal - mondta Veres János pénzügyminiszter egy keddi sajtótájékoztatón. Az első öthavi adatok alapján a Pénzügyminisztérium az idén másodszor módosította lefelé az éves eredményszemléletű hiányt: először 6,8 százalékról 6,6 százalékra, most pedig 6,4 százalékra.

Májusban több mint harmincmilliárd forinttal volt kedvezőbb a hiányadat a prognosztizáltnál, ami egyrészt a tervezettnél magasabb bevételeknek és a kiadáscsökkentésnek köszönhető. A bevételek közül ki kell emelni a személyi jövedelemadót és a járulékokat, amelyek kifejezetten nagyobb arányban nőttek a tervezettnél.

Fehéredik a gazdaság

Ezt az emelkedést a gazdaság fehéredésének tudja be a tárca. GDP arányosan 0,3 százalékkal nőttek az adó- és járulékbevételek kifejezetten amiatt, hogy a kormány a gazdaság kifehérítését célzó intézkedéseket hozott. Ebbe a körbe tartozik a színlelt szerződések megszüntetése, a dupla járulék megfizetésének kötelezettsége, a borravaló-adó, az alkalmi munkavállalás rendszere és az is, hogy az adóhivatal nyilvántartja, hány alkalmazottja van a gazdálkodó szerzvezeteknek.

A fehéredés tényét erősíti a ma publikált KSH kereseti adatok is. A statisztika szerint az idén az építőiparban több mint 18, a kereskedelemben 19, a vendéglátásban tíz és az ingatlanforgalmazásban 14 százalékkal nőttek a bruttó bérek a tavalyi év azonos időszakához képest. Ilyen arányú keresletnövekedés nyilván nincs, a növekedést ezekben a szektorokban a a legálissá váló jövedelmek emelkedése adja.

A miniszter elégedett

A kormány első évét elégedettséggel nyugtázta a miniszter. Magyarország képes volt érdemben csökkenteni az államháztartás hiányát, képes volt beindítani a strukturális reformokat, és képes volt korrekciós pályára állni - összegezte Veres. Ezekről az erőfeszítésekről egyébként az IMF és az OECD is elismerően nyilatkozott a miniszter szerint.

Ami a jövőt illeti, több kardinális kérdésben sem született még döntés - de legalábbis nem publikusak. Így hiába volt az első negyedéves GDP növekedési adat kedvezőbb a vártnál, a kormány még nem módosította felfelé azt - ezzel megvárják a féléves adatokat. Ez azt is jelentheti, hogy a GDP felfelé módosításával a hiányprognózis is tovább csökkenhet.

Nem gondolkodnak előre

Nem gondolkodik a kormány azon sem, mi lesz a teendő, ha lesz népszavazás a vizitdíj és társai ügyében, s az emberek leszavazzák ezeket a fizetnivalókat. Ha az idén lesz népszavazás, mint ahogyan nem lesz, akkor sem érinti a 2007-es számokat, ha 2008-ban lesz népszavazás, és az lesz az eredmény, ami, akkor is csak legkorábban 2009-ben lehetne szó a változtatásról; 2009-cel pedig nem foglalkozunk még - összegezte Veres.

Az iparűzési adóval kapcsolatban - az európai bírósági tárgyalás június 28-án lesz - pedig egyáltalán nem vázolt megoldási javaslatokat a miniszter, mert szerinte az ehhez hasonló ügyek eredményéből kiindulva jó eséllyel nem lesz változtatás az ítélethirdetés után sem. Ugyanakkor nem is csoda, hogy a kormány nem szívesen készülne arra, hogy az iparűzési adó megszűnése után gondoskodjék a kieső bevételekről. Ez ugyanis nem pár tízmilliárd forint, mint a vizitdíj, tandíj és a többiek, hanem több százmilliárd forint kiesést jelentene az államnak.

F. Sz. E.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!