3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

György István szerint a BKV 800 milliárdos belső eladósodottsága már nemzetgazdasági méretű probléma, amelyet az ország költségvetését nem terhelő módon kell megoldani. A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes erről a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén beszélt Budapesten.

A bizottság azután foglalkozott a témával, hogy Tarlós István főpolgármester kérte Hutiray Gyulát, a bizottság elnökét, a testület foglaljon állást a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) legutóbbi busztendere és a BKK feladatellátási szerződése ügyében. A gazdasági bizottság szerint a BKK közlekedésszervezői szerződését nem kell azonnal módosítani, a midibusztender lefolytatása pedig indokolt.

György István az ülésen azt mondta: ha az állam pótolni akarná az amortizációt, az 2,9 százalékos államháztartási többlethiányt jelentene. A problémát csak az államháztartási szektoron kívül lehet megoldani, mert a kormány elkötelezett az államháztartási hiány tartása mellett - tette hozzá. Közölte: a kötöttpályás közlekedésnél az unió forrásait is igénybe lehet venni, a buszoknál viszont ilyen nincs, de "a lehető leggyorsabban kell cselekedni", ezért döntöttek a londoni modell, vagyis a külső szolgáltató bevonása mellett. Ebben az esetben a szolgáltatás kifizetése mellett a kockázatot a szolgáltató viseli: tízmilliárd forint feletti hitelfelvételre és 97 százalékos vagy magasabb szintű üzembiztonságra kötelezik. A bankok visszavásárlási garanciát is kértek a buszgyártóktól, ezt csak a Mercedes vállalta, ezért is nyert a VT-Transman az ő járműveivel.

A főpolgármester-helyettes jelezte: ez a modell a BKK számításai szerint 900 millióval kerül többe, mint ha a BKV a régi buszokat futtatja tovább, a finanszírozásból viszont 73 milliárd hiányzik. "Nem ettől a 900 millió forinttól fog megbénulni" a közösségi közlekedés - tette hozzá.

György István azt mondta, ha felépítik a kapacitást, akkor a többi piacon is versenyképes terméket kell előállítani. Megjegyezte, hogy a hazai buszpark lecseréléséhez 14 ezer buszt kellene gyártani, ez két év alatt előállítható. A BKK és Budapest azonban nem tudja megvárni, amíg reális közelségbe kerül egy versenyképes ajánlat - tette hozzá. A feladatellátási szerződéssel kapcsolatban kitért arra: azt minden érintett osztály jóváhagyta, a jogi referatúra is foglalkozott vele. A szerződés tartalmazza azokat a garanciákat, amelyeket Tarlós István "látni szeretne", de azért még egyszer átnézik a szövegét.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a bizottság előtt azt mondta, hogy jelenleg 230 forgalomképtelen busz van, és ha nem kezelik a helyzetet, ez a szám jövőre 500 fölé emelkedhet. Szólt arról, hogy a BKK azért tendereztetett, mert a közösségi közlekedés fenntartására vonatkozó kötelezettségét akarta teljesíteni. Hangsúlyozta, hogy nem lépték túl a kötelezettségvállalás megengedett mértékét, semmilyen jogszabályt nem sértettek. Közölte továbbá, hogy akármennyi forrást kap Budapest a tömegközlekedésre, a 150 új buszra akkor is szükség van. A vezérigazgató a midibusztenderrel kapcsolatban azt mondta, 40 járművet cserélnének így le, mivel a 405-ös Ikarusok a konstrukciójukból fakadóan drágábban üzemelnek, mint egy csuklós busz vagy egy új midibusz.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!