A reklámadó végleges formájában 2014. augusztus 15-én fog hatályba lépni. Ettől függetlenül az első adóelőleg-bevallási és -fizetési kötelezettséget a naptári év szerint adózóknak 2014. augusztus 21-ig kell teljesíteni a reklámbevételek és saját célú reklámhoz fűződő költségek együttes összege alapján (elsődleges adókötelezettség). Emellett az adóhatóság 2014. augusztus 4-én közzétette honlapján a reklámadó bevallás (1494) és annak kitöltési útmutatója tervezetét.
Jó hír, hogy az 500 millió forintos adóalapot el nem érő, azaz adófizetési kötelezettséggel nem terhelt, 0 százalék alá eső adóalanyokra a bevallási kötelezettségek nem vonatkoznak.
Az is örvendetes, hogy az adóhatóság látszólag – legalábbis a bevallás tervezett nyomtatványa szerint, még akkor is, ha erről magában a kitöltési útmutatóban nem nyilatkoznak – a jogszabály hatályát a külföldi kapcsolt vállalkozásokra nem terjeszti ki, hiszen a bevallásban minden kapcsolt vállalkozást annak adószámával kell majd azonosítani, ilyen pedig a külföldieknek nincs.
Sajnos azonban az önreklámmal kapcsolatban felmerülő további gyakorlati kérdésekre (lásd korábbi blogbejegyzést) sem a végleges jogszabályi szöveg, sem a bevallás és annak kitöltési útmutatója nem ad választ. Így továbbra sincs egyszerű dolguk az adókötelezett cégeknek, hiszen augusztus 21-ig fel kell mérniük, hogy pontosan milyen tevékenységük, azoknak mekkora része tartozik a törvény hatálya alá. A hátralévő időszakot okosan kell tehát kihasználni, a különféle marketing- és reklámtevékenységek átvilágításába, a szerződések vizsgálatába érdemes adótanácsadót is bevonni.
Érvénybe lép továbbá a másodlagos adókötelezettség, melyet a 2014. augusztus 15-ét követően kézhez kapott számlák és bizonylatok alapján először szeptember 20-ig kell majd bevallani és befizetni. Havi 2,5 millió Ft-os reklámköltség felett ugyanis az adóbevallási és befizetési kötelezettség átszáll a megrendelőre, ha az adófizetésre elsődlegesen kötelezett – leegyszerűsítve: a reklámszolgáltatást nyújtó cég – nem nyilatkozik arról, hogy bevallja és befizeti az adót, vagy arra egyébként nem kötelezett. Ezekben az esetekben a reklámszolgáltatást igénybevevő, azaz a megrendelő cég, mint másodlagos adókötelezett fizeti azt meg, melynek mértéke 20 százalék.
Ezt azonban további 10 százalék vagy 19 százalékos mértékű társasági adó is kísérheti, hiszen a friss módosítások alapján a reklám közzétételével összefüggésben felmerült költség (különösen a reklám közzétevőjének vagy a reklám közzétételében közreműködőnek járó ellenérték) nyilatkozat hiányában nem tekinthető a vállalkozás érdekében felmerült költségnek, vagyis ezzel a társasági adó alapját meg kell növelni. A társasági adóalap növelést a 2,5 milliós havi korláttól függetlenül, az alatt is alkalmazni kell.
Érdemes tehát kicsit elidőzni ezen utóbbi másodlagos adókötelezettségen is. A reklámadó bevezetésekor problémaként merült fel a külföldi médiaszolgáltatók adóztatásának lehetősége, amelyre a legkézenfekvőbb megoldást az úgynevezett forrásadóztatás jelenthette volna. Ennek keretében az adókötelezettség továbbra is a szolgáltatót sújtja, ám az adóbeszedés a megrendelőn keresztül történik: a megrendelő csupán a forrásoldalon visszatartott adóval csökkentett ellenértéket fizeti ki a szolgáltatónak, miközben a levont adót megfizeti az adóhatóságnak. A forrásadóztatás ugyanakkor nemzetközi adóharmonizációs problémákat vetett volna fel, ugyanis a forrásadóztatás lehetőségét és mértékét hazánk nemzetközi adóegyezményei és más megállapodásai korlátozták volna. Végül a reklámadó törvény a forrásadóztatás helyett, újszerű (mondhatni unortodox) megoldással az elsődleges kötelezett helytállásának hiányában a megrendelőre, mint másodlagos adókötelezettre teszi át az adóztatás terhét.
Mit is jelent ez a gyakorlatban? Azon vállalkozások esetében, ahol a 2,5 millió Ft-os havi reklámköltés is megvalósul és esetleg a társasági adó alapjuk is eléri az 500 millió Ft-ot, akár 39 százalékos adóterhet a nyilatkozattal nem fedezett reklámköltéseik után. Ugyanakkor a kicsik sem menekülnek, hiszen nyilatkozat hiányában a társasági adóalap-növeléssel, azaz pozitív adóalap mellett 10 százalék vagy 19 százalék társasági adóval nekik is kell számolniuk. A nyilatkozatokat tehát minden esetben be kell szerezni!
Ráadásul a reklámadó és a társasági adó megrendelőt sújtó hatása sem feltétlenül ugyanaz.
A reklámadó törvény szerint a nyilatkozattételi kötelezettség csupán az elsődleges kötelezetteket (azaz a médiaszolgáltatók, a sajtótermékek kiadói, a szabadtéri reklámhordozón, nyomtatott anyagon, járművön, ingatlanon reklámozó személy és az internetes reklám közzétevője) terheli, melyre a 20 százalékos adófizetési kötelezettség csupán a nyilatkozattal le nem fedett tételek összesített havi 2,5 millió forintja felett lép be.
A társasági adó törvény azonban a reklám közzétevőjének (nagyjából a fent felsorolt elsődleges adókötelezettek) kifizetett díjak mellett, a reklám közzétételében közreműködőknek (ezek lehetnek a reklámadó megrendelőként adóztatott másodlagos kötelezettjei, de akár a lánc további szereplői is) járó ellenértéket is a vállalkozás érdekeivel ellentétesnek minősíti nyilatkozat hiányában, méghozzá értékhatár nélkül. Vagyis a reklám közzétételével kapcsolatban felmerült költségek vonatkozásában mindenképp szükséges a beszámlázókat nyilatkoztatni arról, hogy az esetlegesen felmerült (elsődleges vagy másodlagos) reklámadó kötelezettségüket teljesítették-e, vagy arra nem kötelezettek; a törvény értelmében ugyanis a társasági adó korrekciókat nyilatkozat hiányában mindazon vállalkozásoknak el kell végezniük, akik a reklámadó közzétételében közreműködők részére (például a médiaügynökségek felé) ellenértéket fizetnek.
Ráadásul a nyilatkozatok beszerzése nem is olyan egyszerű, különösen, ha a reklámköltségek sok szolgáltatótól származnak. Az sem mindegy, hogy a kérdéses reklámpiaci szereplő hol helyezkedik el a reklámértékesítési láncon belül (például médiaszolgáltató, tulajdonosi vagy éppen független sales house, médiaügynökség, médiatervező, marketing tanácsadó). A megrendelők is többszintűek lehetnek, gondoljunk csak például egy bevásárló központra, amely a bérlőinek kiszámlázott marketing hozzájárulási díjból fedezi saját és sok esetben bérlői reklámkiadásait. A reklámadó törvény ugyan nevesítetten nem tesz különbséget a piaci szereplők között, az egyes reklámértékesítésekben betöltött szerepük szerint végül mégis más gyakorlati szabályok vonatkoznak rájuk.
A reklámköltéseket összegyűjtő szereplők, akiknek összesített költései biztosan elérik az adókötelezettséget eredményező havi szintet, e tekintetben speciális szerepet kapnak. Nyilatkozat hiányában ők akár a legmagasabb adóra is számíthatnak, ami végül az áraikban is megjelenhet tovagyűrűző hatásokat elindítva. Ráadásul a kapcsolatrendszerükbe tartozó médiaszolgáltatók között kicsik és nagyok, adószempontból felkészültek és kevésbé felkészültek egyaránt akadnak. Látható tehát, hogy bizony a másodlagos adókötelezettséggel, a nyilatkozatok kiadásával és begyűjtésével kapcsolatban is bőven akadnak értelmezési és gyakorlati nehézségek.
Jancsa-Pék Judit
LeitnerLeitner
//adozasrolerthetoen.blog.hu/
