3p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A bankokba befektetett tőke megtérülése alatta van a tőke költségének, a szektort sújtó extra terhek már a fenntartható növekedést korlátozzák, s várhatóan lassú fejlődés jellemzi majd az elkövetkező időszakot is Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke szerint.

Patai Mihály erről a bankszövetség közleménye szerint a szakmai érdekképviseleti szerv pénteken megtartott éves rendes közgyűlésén beszélt.

A bankszövetség elnöke a közlemény szerint beszédében hangsúlyozta, hogy a bankszektor a "hét szűk esztendő" idejét éli. Ez ma minden típusú banki szereplő, így az állami tulajdonos számára is azt jelenti, hogy a bankokba fektetett tőke megtérülése alatta van a tőke költségének, és a bankszektort sújtó extra terhek ebben a környezetben már az egész gazdaság fenntartható növekedését korlátozzák.

Az elkövetkező időszakot e felismerés mellett is várhatóan lassú fejlődés és akadályoktól sem mentes konszolidáció jellemzi majd, hiszen láthatóan nem vezet sima út a szabadságharcostól a kölcsönös előnyök vezérelte, kiegyezéses politikáig sem. Mindemellett a bankszektornak a kormánnyal közös célja a gazdaság fellendítése, amelyet egy versenyképes bankszektor a hitelezésen keresztül tud támogatni - mondta Patai Mihály a közlemény szerint.

A bankszövetség főtitkára, Kovács Levente értékelésében kiemelte: a bankszektor lehetőségeinek, s egyúttal felelősségének határait a mindenkori jogszabályok rögzítették. A nemzetközi összehasonlításban is példátlanul magas operációs terhek - melyek jelentős részben a szapora változásokat hozó, és nem egyszer túlszabályozásba fordult jogalkotás következményei - az üzleti aktivitás elől szívják el az energiát. Az ország fenntartható gazdasági fejlődéséhez a bankszektort végre meg kell szabadítani az extra terhektől - fejtette ki.

A közlemény beszámol arról is, hogy a szakmai szövetség közgyűlése az elmúlt év végén megüresedett elnökségi pozícióba Urbán Zoltánt, a Magyar Export-Import Bank Zrt. vezérigazgatóját választotta meg új tagként, a 2017-es, tisztújító közgyűlésig szóló mandátummal.

Felügyelő bizottságot is választott a közgyűlés, tagjai Gáspár Tibor (elnök), Páli Erzsébet (alelnök), Csere Bálint, Fényi Zoltán és Sándor Marianna lettek.

A hitelintézeti szektor fejlődését és működését segítő, kiemelkedő egyéni teljesítmények elismeréseképpen - a hagyományoknak megfelelően - átadták a Magyar Bankszövetség Aranykaptár Díját is. Az elismerést ezúttal Gáspárné Csáki Zsuzsanna (Raiffeisen Bank), Kutas Zsófia (K&H Bank), Rolek Ferenc (Budapest Bank), Szőke Magdolna (Takarékbank), Eölyüs Endre (MasterCard) és Marsi Erika (Gazdaság és Pénzügy, felelős szerkesztő) kapta.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!