2p

A kormány gazdaságpolitikája miatt a speciális bankadó nélkül is veszteségesek lennének a magyar bankok - mondta Patai Mihály, a UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója és a Magyar Bankszövetség elnöke a Magyar Lízingszövetség által rendezett konferencián, csütörtökön Herceghalmon.

A vállalati hitelek 7-8 éve csökkennek. Patai Mihály ehhez kapcsolódóan megjegyezte, hogy a nagy termelő társaságok 20 százalékban vesznek igénybe magyar banktól forinthitelt, a többi euróhitel, amelyet külföldi vagy magyar banktól vesznek fel. "Ezért nincs jelentősége annak a vitának, hogy mikor lépünk be az eurózónába, ha már bent vagyunk" - tette hozzá.

A lakossági hitelezésről szólva a szakember azt emelte ki, hogy a havi hitelkihelyezés mindössze 12 százaléka a 2007. évinek. Jelenleg négy bank van bajban, ezek közül kettőnek a működése nem javítható - tette hozzá, konkrét cégnevek említése nélkül. A magyar bankok tőkeellátottsága - egyébként - megfelelő, az uniós 10 százalék körüli átlaggal szemben 16 százalék fölötti, mivel a tulajdonosaik feltőkésítettek azokat.

Patai Mihály kiemelte a likviditásimport csökkenését: a magyar bankok a német, osztrák és olasz megtakarításokból hiteleztek, de ez a kihelyezések visszaesésével szinte megszűnt. A hitelezés drasztikus visszaesése miatt a bankok nem járulhatnak hozzá a gazdasági növekedéshez, mivel a "megtérülésük szétesett".

A kormány átrendezi a bankok státusát: a régiek terheit növeli, míg az újak kisebb teherrel indulnak - állapította meg tényként az elnök, de a jelenséget nem minősítette. Kérdésre válaszolva Patai Mihály úgy vélte, nem lett volna helyes, ha a lízingcégek is kapnak az MNB gazdaságélénkítő hiteléből. A 2,5 százalékos kamatmarzs ugyanis kevés ebben a szektorban, továbbá az alacsony kamatú hitel kiszorította volna a normál hiteldíjú lízingfinanszírozást.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!