Rogán Antal azt mondta: nagyon sajnálja, hogy a gyanúja beigazolódott, és versenyhivatal szerint is összejátszottak a pénzintézetek. Úgy vélte, ezzel az akcióval a bankok több tízezer embertől vették el a lehetőségét, hogy éljen a végtörlesztéssel.
A GVH közleménye szerint a 2011. november 23-án indult eljárásban a versenyhivatal megállapította, hogy az eljárás alá vont vállalkozások 2011. szeptember 15. és 2012. január 30. között jogsértést valósítottak meg azáltal, hogy a hitelkiváltó hitelek nyújtásának korlátozása révén a fix árfolyamú végtörlesztések csökkentése érdekében összehangolták a stratégiájukat, és ennek során üzleti titoknak minősülő információkat is megosztottak egymással.
Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke 2011. október 4-én jelentette be: kartellezés gyanúját veti fel, hogy a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztésének engedélyezését követő napokban több bank megemelte forinthiteleinek kamatait. Ezért arra kérte a GVH elnökét, vizsgálja ki, hogy a versenytörvényt megsértve összejátszottak-e a bankok a hitelkamatok megemelésekor, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét is kérte, állapítsa meg, hogy a bankok a pénzintézeti és a fogyasztóvédelmi törvények betartásával jártak-e el a forinthitelek kamatainak megdrágításakor.
Az OTP Bank szerdán közölte, hogy bírósághoz fordul a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsának elmarasztaló határozata miatt, az Erste Bank Hungary Zrt. jelenleg vizsgálja az ügyet, és később dönt a jogi lépésekről.
MTI