December 20-án általános parlamenti választásokat tartottak Spanyolországban. Mint már az előzetes elemzésekből letetett tudni: történelmileg különleges helyzetben zajlottak a választások. Korábban évtizedeken keresztül a spanyol politikában két nagy párt versengett, hol a szocialista párt (PSOE), hol a néppárt (PP) kormányzott. A közelmúltban ez utóbbi volt hatalmon. A mostani választásokon azonban már négy komoly versenyző volt: az említett két párton kívül két újonnan alakult illetve gyorsan feltörekvő formáció is ringbe szállt. Az egyik a Madridból indult Podemos (Képesek vagyunk rá), a másik a Katalóniából indult Ciudadanos (Állampolgárok).
A baloldali Podemos igazán 2014 májusától jelentős tényező, mikor az Európai Parlamenti választásokon a szavazatok 8 százalékával 5 helyet nyert. Egy évvel később a tartományi választásokon Madrid és Barcelona polgármestere is a Podemosból került ki. A Podemos alulról szerveződött, antikapitalista szervezetek, aktivisták, társadalomtudományi professzorok köréből. Ez utóbbiból jött, a Complutense egyetem tanáraként a párt karizmatikus, haját lófarokban hordó, lezseren öltöző vezetője Pablo Iglesias. Pártja mindazok szavazatát összegyűjtötte, akiket a válság súlyosan érintett és minden eddigi pártban csalódtak. Iglesias nyíltan szimpatizált egyes baloldali latin-amerikai mozgalmakkal és a görög Syriza párttal, annak kampányában is részt vett. Ellenzi a megszorító gazdaságpolitikát, a katalánokra bízná függetlenedésüket és szavazati jogot adna a bevándorlóknak.
A Ciudadanos 2006-ban alakult Katalóniában, határozottan a függetlenedést ellenezve. Nemzeti szinten kb. egy éve szerepel, s a szeptemberi katalán választásokon már jelentős sikereket ért el. A csalódott jobbközép és balközép szavazókat gyűjtötte be a párt, vezéralakja Albert Rivera, katalán úszóbajnok és ügyvéd. A Ciudadanos hagyományos támogató bázisa a városi középosztály, üzletemberek, értelmiségiek, de az utóbbi időben a vidék felé is nyitottak. Programjuk alapján a legközelebb állnak ahhoz, hogy a PP koalícióra lépjen velük.
A szocialista párt vezéralakja 2014 nyara óta Pedro Sánchez. A PSOE 2008 és 2011 között Zapatero vezetésével volt kormányon, s gyakorlatilag belebukott a válságba. Több korrupciós ügyben ők is érintettek. A szocialista párt hagyományosan Andalúziában, Extremadurában és Asturiasban erős. A másik nagy hagyomásnyos erő az eddigi miniszterelnök, Mariano Rajoy vezette Néppárt volt, amely népszerűsége főleg a sorozatos korrupciós ügyek miatt az elmúlt két évben sokat gyengült. (A négy pártvezér plakátja és szlogenje itt látható).
A kampány december 4-én kezdődött és eseménydús volt. Először tartottak négypárti televíziós vitát (ahová egyébként Mariano Rajoy nem ment el, csak a párt alelnöknőjét küldte). Volt kemény hangvételű kétfős vita is Rajoy (PP) és Sánchez (PSOE) között is, kölcsönös sértegetésekkel. A politikusok show műsorokban táncoltak, énekeltek, sportoltak. December 16-án Rajoyt egy kampányrendezvényen keményen arcul ütötte egy fiatalember.
A választások előtti közvéleménykutatások szerint nagyon magas (41%) volt a bizonytalan szavazók aránya, ezért teljesen megjósolhatatlan volt a szavazás kimenetele. December 20-án Spanyolország tizenkettedik parlamenti választásán 36,5 millió szavazó vehetett részt (ennek 58,4 százaléka ment el végül szavazni), 350 parlamenti és a 208 szenátusi képviselői hely sorsa dőlt el.
Végül a PP 123 helyet szerzett, ami jelentős vereség a négy évvel ezelőtti 186-hoz képest, a PSOE 90-et (2011-ben 110-et) a Podemos 69 és a Ciudadanos 40 helyet szerzett a parlamentben (ennél egyébként többre számítottak). A Podemos a szavazatok számát tekintve közel ugyanannyit kapott, mint a szocialista párt, de a választási rendszer miatt (nagyvárosokban egy parlamenti helyhez jóval több szavazat kell) a parlamentben “csak” a harmadik legnagyobb párt lett. (Ahhoz képet, hogy két éve még nem is létezett ez a párt, ez hatalmas eredmény). Nagy kérdés, hogy ki kivel alakít koalíciót, hogyan is lesz ebből kormány? Nagykoalíció kizárva. 176 hely kell az abszolút többséghez, tehát a kis pártok fontosak lettek. Az Egyesült Baloldal mindössze 2 helyet szerzett, tehát a szocialisták és a Podemos velük együtt sem tudja összehozni az abszolút többséget. A katalán ERC 9 helyet kapott, de kérdés, hogy ők akarnak-e szövetkezni. A függetlenség párti katalán Demokrácia és Szabadság párt 8, a baszk PNV pedig 6 mandátummal rendelkezik. Az elmúlt hetekben arra lehetett számítani, hogy a Ciudadanos lesz a mérleg nyelve, a kormányalakító koalíciós párt, de végül is a választásokon nem kapott annyi parlamenti helyet, hogy a Néppárttal együtt kormányképes legyen.
Nézzük, az új kormánynak majd milyen főbb problémákat kellene kezelnie. Politikai szempontból a legfontosabb Katalónia függetlenedési törekvése. A szeptemberi választásokon a legtöbb szavazatot a függetlenséget kitűző pártkoalíció kapta, s így 62 helyhez jut a parlamentben. A szavazatok számát tekintve ugyanakkor a függetlenségre kevesebb, mint a választók fele (47%) szavazott, vagyis Katalónia megosztott ebben a kérdésben. A katalán parlament novemberben döntött az önállósodási folyamat megkezdésérőlés arról, hogy a katalán parlament nem veti alá magát az állami intézmények döntéseinek, a spanyol alkotmánybíróság állásfoglalásainak. A madridi kormány rögtön az alkotmánybírósághoz fordult, és kérte a bíróságot, hogy figyelmeztesse a katalán vezetőket: törvénysértéssel, engedetlenséggel lesznek vádolhatók és felfüggeszthetik őket tisztségükből. Az alkotmánybíróság igen gyorsan, december másodikán egyhangúlag alkotmányellenesnek minősítette a katalán parlament döntését. Rajoy a választások előtt semmiképpen nem kívánt tárgyalni a katalánokkal, az új kormány azonban biztos, hogy tervbe veszi a spanyol alkotmány módosítását.
Gazdasági szempontból a legfontosabb a magas munkanélküliség. Hiába nő a foglalkoztatottság és teremtődnek munkahelyek (főleg rövid távú, határozott idejű szerződésekkel), a munkanélküliségi ráta még mindig 22%, a fiatalok körében pedig közel 47%. 721 ezer azon családok száma, ahol minden tag munkanélküli. (Ezért is okozott közfelháborodást Rajoy év eleji kijelentése, mely szerint Spanyolország túl van a válságon). A pártok közül a Ciudadanos tűzte ki azt, hogy csak egyféle szerződéstípus legyen, s szűnjön meg a munkaerőpiac duális szerkezete (a határozott idejű szerződések magas aránya a fix alkalmazottak mellett). A Podemos és a PSOE is a csalások szigorúbb büntetését, az elbocsátások szigorítását tűzte ki célul.
A munkanélküliség mellett van néhány más alapvető gazdasági probléma is. Az ország hosszútávú növekedésének alapjaként kidolgozott stratégia még mindig nem látszik. A spanyol népesség öregszik, a bevándorlás a válságban megállt, sőt azóta egyre több spanyol megy külföldre munkát keresni. A nyugdíjrendszer finanszírozása problémás. A spanyol gazdasági növekedés 3%, de az államadósság a GDP 100 százaléka és az államháztartási deficit is magas, a GDP 4,7%-a. Három éve defláció van, az export fellendülése után az import is megélénkült, ami a folyó fizetési mérleg pozíciót rontja. Az ipari termelés stagnál, de a turizmus legalább jól teljesít.
Spanyolországban vége a kétpártrendszernek, a politikai paletta színesedett, de a négy párt árnyalataiban ugyanúgy két nagy blokkot alkot. A kis pártok szerepe megnőtt, bonyolult koalíciós tárgyalások jönnek. Bárki kap is kormányalakításra megbízást a királytól, azt a parlamentnek meg kell szavaznia. A spanyol alkotmány szerint két hónap alatt kormányt kell alakítani, ha nem sikerül, új választások jönnek.
Éltető Andrea
tudományos főmunkatárs
MTA KRTK VGI
