3p

Három év alatt legfeljebb 20 millió eurót fektet a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-be a GEM Global Yield Fund Limited és a GEM Management Ltd., az erről szóló, korábban aláírt szerződés hétfőn lépett hatályba - közölte a CIG Pannónia Életbiztosító a BÉT honlapján hétfőn.

A 20 millió eurós tőkebefektetés mellett a svájci befektető vállalja, hogy 4 millió darab CIG részvényt jegyez le.

A közleményben a CIG emlékeztet: a szerződés hatálybalépésének több együttes feltétele volt, így többek között a társaság részvényeinek bevezetése a tőzsdére, valamint az, hogy a CIG közgyűlése adjon felhatalmazást az igazgatóságnak az eljárás lefolytatására, valamint megszülessen a megállapodás az elszámolással megbízandó bankokkal.

"Tekintettel arra, hogy mindezek a feltételek teljesültek, a szerzős hatályba lépett, a kötelezettségvállalási időszak alatt a GEM bármikor élhet az opciós jogával a négy millió darab CIGPANNONIA részvény megszerzése vonatkozásában, továbbá Társaságunknak megnyílt a lehetősége a (...) tőkebevonásra" - olvasható a közleményben.

A CIG Pannónia szerint a szerződéseknek köszönhetően a meglévő működés finanszírozásán túl, újabb beruházásokra, a nem-élet üzletág fejlesztésére is lehetőség lesz.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) májusban engedélyezte a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. nem-életbiztosító leányvállalatának, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. tevékenységi körének kibővítését. Az engedély kiterjed a szárazföldi jármű-casco módozat, önjáró szárazföldi járművekkel összefüggő felelősség- (kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nélkül), valamint általános felelősség, temetési biztosítási és pénzügyi veszteségek esetére vonatkozó biztosításokra.

Októberben pedig már engedélyezte a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-nek (EMABIT), hogy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) is végezzen. A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító jelenleg a TIR Biztosító Egyesület átvett felelősségbiztosításait kezeli. A társaság még az idén ősszel piacra lép utasbiztosításával, a jövő év elejétől pedig lakásbiztosítást is kínál - közölte augusztusban a biztosító vezérigazgatója.

Csurgó Ottó, a CIG EMABIT vezérigazgatója korábban úgy nyilatkozott, hogy a - szélesebb körű tevékenységét októberben kezdő - biztosító első nyereséges évét 2014-re tervezi, ekkorra 5 milliárd forintos díjbevétellel kalkulál. A befektetett közel 3 milliárd forintos tőke pedig várhatóan a hetedik üzleti évben térül meg.

A CIG Pannónia Életbiztosító 2011. első félévében 12,6 milliárd forint bruttó díjbevételt ért el, 48 százalékkal többet a tavalyi első félévinél, és az év végéig 35 milliárd forintot tervez a cég. Az új szerződések állománydíja az első félévben 4,9 milliárd forint volt, ehhez 5,9 milliárd forint szerzési költség társult. A társaság idei első félévi mérleg szerinti vesztesége 2,4 milliárd forint  
volt. Az életbiztosító 2014-ben a tervek szerint már nyereséges lesz.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!